Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Pedig már kezdett úgy tűnni, hogy tényleg lesz valami az üzletből.
A Twitter elutasította Elon Musk megújított 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát a közösségi médiavállalatra – közölték a milliárdos vállalkozó ügyvédei csütörtökön, akik azt kérik, hogy a Delaware állambeli bíróság függessze fel az adásvétel körülményei miatt indított eljárást. Az AP összefoglalója szerint az ügyvédek azért kérik a tárgyalás elnapolását, hogy az üzletember az adásvétel anyagi forrásait biztosíthassa.
Elon Musk kedden jelentette be, hogy megújítja ajánlatát, és mégis kifizeti a 44 milliárd dolláros árat, amelyről áprilisban állapodott meg a közösségi médiavállalat tulajdonosaival. Feltételül azt szabta, hogy az üzlethez kapjon adósságfinanszírozást, valamint, hogy a bíróság szüntesse meg a peres eljárást.
A sajtójelentés megjegyzi, hogy miután a Twitter perrel akarja kényszeríteni Elon Muskot eredeti ajánlatának betartására, valószínűtlen, hogy most a médiacég mondana le arról, hogy új tulajdonos irányítása alá kerüljön. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a Twitter biztosítékot szeretne kapni a milliárdos vállalkozó vételi szándékának komolyságára és arra, hogy többször nem próbál visszalépni az üzlettől.
Musk a tavaszi adásvételi megállapodás után nem sokkal megpróbált kihátrálni az üzletből egyebek között arra hivatkozva, hogy a Twitter elhallgatta előle a hamis felhasználói fiókok tényleges számát. Ennek nyomán a közösségi médiavállalat júliusban szerződésszegés miatt pert indított a Tesla és a SpaceX alapító-vezérigazgatója ellen.
Az első bírósági tárgyalás október 17-én lenne Delaware állam bíróságán. Szerdán az ügyben eljáró bíró azt közölte, hogy a tárgyalás előkészületei folytatódnak, mert addig hivatalosan egyik peres fél sem kezdeményezte az eljárás leállítását.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.