Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megjelent a KSH legfrissebb tájékoztatója a foglalkoztatottságról és a munkanélküliségről.
Idén szeptemberben 185 ezer fő volt a munkanélküliek száma, és a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékon állt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatójából. A KSH szerint a 2022 július-szeptemberi háromhavi mozgóátlag szerint ez a ráta még 3,6 százalékot mutatott. A munkanélküliek közel 20 százaléka (19,2) a 15 és 24 év közötti korcsoportból kerül ki. A munkanélküliek száma Észak-Magyarországon volt a legmagasabb (6%) és a Közép-Dunántúlon a legalacsonyabb (1,9%).
Az egy évvel korábbi, 2021 július-szeptember közötti adatokhoz képest a munkanélküliek száma 11 ezer fővel, azaz 0,3 százalékkal csökkent.
Utoljára az év elején volt ilyen magas a munkanélküliség – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott kommentárjában Virovácz Péter, az ING bank vezető közgazdásza. Virovácz szerint fontos, hogy a havi adatok becslésre támaszkodnak, míg a fő mutató a háromhavi mozgóátlag, ám ennek alapján is növekvő tendenciával szembesülhetünk a munkanélküliség terén. A szakértő szerint a szeptemberi becsült számok egy érdekes folyamatot mutatnak be. Ezek alapján ugyanis a növekedés két jelenségből táplálkozik, egyfelől megkezdődött a foglalkoztatás lemorzsolódása, másfelől pedig egyre többen döntenek úgy, hogy aktív álláskeresőkként visszatérnek a munkaerőpiacra. A változásokat azonban Virovácz hibahatáron belülinek látja, ezért azt is hozzáteszi, hogy ezekből érdemi következtetést egyelőre nem lehet levonni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.