Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több hiányosságot is feltárt a Magyar Nemzeti Bank vizsgálata, több mint 15 millió forintra büntették a céget.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen több mint 15 millió forint bírságot szabott ki az Equilor Befektetési Zrt-re – közölte a jegybank csütörtökön.
Az MNB 2019 szeptemberétől vizsgálta a céget, arra jutottak, az Equilor egyes ügyfeleinél elmaradt az előzetes tájékozódás, illetve olyan befektetési tanácsokat adtak nekik, amely számukra nem volt alkalmas. Azt is megállapították, hogy a társaság nem tett eleget az összes adatszolgáltatási kötelezettségének. A közlemény szerint ezen felül hiányosságok vannak a társaság piaci visszaélésekre vonatkozó szűrőrendszerében is.
Az MNB határozatában kötelezte az Equilort, hogy a hiányosságokat szüntesse meg. A jogsértések miatt összesen 15,75 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a cégre. A közlemény szerint az Equilor együttműködő volt az eljárás során, s több hiányosságot már a vizsgálat során korrigált.
A Gránit Bank Zrt. augusztus 12-én jelentette be, hogy 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez a cégben, amit október 21-én be is jegyeztek a cégadatok szerint. A bank tulajdonszerzése azért is jelentős, mert így Tiborcz István, a miniszterelnök veje is tulajdonosa lehet a brókercégnek, mivel az év elején cége, a BDPST, 43,19 százalékos tulajdont vásárolt a Gránit Bankban Hegedüs Éva elnök-vezérigazgatótól.
Többséget szerez Tiborcz bankja az Equilor Befektetési Zrt-ben
A tranzakcióra a Magyar Nemzeti Banknak és a Gazdasági Versenyhivatalnak kell még rábólintania.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.