Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Varga Mihálynak december elsejéig kell kitalálnia, hogyan alakítsa át a SZÉP-kártyát.
Kihirdették hétfő este a Magyar Közlönyben a SZÉP-kártyával kapcsolatos változást. A rendelet szerint a kormány annak érdekében, hogy javuljon a turizmus-vendéglátás ágazat helyzete, egyetért egy olyan javaslatnak a kidolgozásával, amely megszüntetné az alszámlákat a Széchenyi Pihenő Kártya korlátozott rendeltetésű fizetési számlán belül.
A javaslat elkészülésének határideje december 1., a feladatnak Varga Mihály a felelőse.
A múlt héten bejelentett turisztikai akcióterv is visszaköszön a rendeletek között. Felfüggesztik a turizmusfejlesztési hozzájárulást is, az intézkedés október 31-e és március 31. között hatályos, vagyis az eddigi időszakra már befizetett adót visszatérítik majd a vállalkozásoknak. Mint korábban már írtuk, a hozzájárulás az árbevétel 4 százaléka, vagyis a cégek ennyivel több pénzből gazdálkodhatnak.
Kevesebb adót kell fizetniük a vendéglátásban dolgozóknak, eltörlik a SZÉP-kártya füleit
A kormány több intézkedésről döntött a turisztikai ágazat segítésére.
A turisztikai ágazatot érintő adminisztrációs terhek csökkentéséről is megjelent a rendelet. Eszerint kitolták a vendéglátók és a turisztikai attrakciók számára az adatszolgáltatási kötelezettséget, amit a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba kellene továbbítaniuk.
Arról, hogy ez mit jelentene a vendéglátóknak, ebben a cikkben írtunk bővebben:
Minden korsó sörhöz nem állíthat rendőrt, de több adat kell az államnak a vendéglátóktól
A szállodákhoz hasonlóan a vendéglőktől és a rendezvényektől is statisztikai információkat vár az állam reklámért cserébe, de ezúttal nem a kuncsaftok adataira kíváncsi. A rendszer újabb terhet jelent a megtépázott ágazatnak.
A turisztikai szereplők kérésére munkaidőkeret-szabályozást vezetnek be az ágazatban, a jövőben 24 havi munkaidőkeretben lehet elszámolni a túlórákat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.