Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A korábbi hónapok 41-43 százalékos áremelkedései után 2022 novemberében már „csak” 37 százalékkal voltak az ipari termelői árak az egy évvel korábbi fölött, októberről novemberre még csökkentek is.
37 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak novemberben, mint egy évvel korábban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ráadásul a külföldi eladásra készített áruk 23,4 százalékos drágulása még lejjebb is húzta az átlagot, a magyar vevők inkább azt fogják megérezni, hogy a magyarországi értékesítésre gyártott termékek 63,7 százalékkal drágábban készültek.
Ez nem azt az árat jelenti, amelyet a vásárlók kifizetnek, hanem azt, amennyiért a termelők eladják a nagykereskedőknek, de természetesen egy ennyire nagy emelkedés átszivárog a fogyasztói árakba is.
És ez még egész jónak is számít legalábbis ahhoz képest, ami a korábbi néhány hónapban volt: októberről novemberre már 0,8 százalékkal csökkentek az árak. Havi szinten csökkenést utoljára 2021 májusában mért a KSH.
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva július óta csak ennél nagyobb áremelkedéseket mértek, augusztus és október között 41-43 százalékosakat.
A hatalmas áremelkedést nagyrészt az okozta, hogy az energiaipar magyarországi eladásra 131 százalékkal drágábban termelt, mint egy évvel korábban. Ezt a KSH a világpiaci árak növekedésével és a rezsicsökkentés részleges eltörlésével magyarázza. De az energiaszektoron kívül is komoly az áremelkedés: a feldolgozóipar 35,6 százalékkal drágábban dolgozik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.