Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Óriási bajokat jelez, ami a boltokban történik, látványosan visszafogták az emberek a vásárlásaikat.
Egészen megdöbbentő számokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a 2022. novemberi vásárlási szokásokról. A kiskereskedelmi üzletek forgalma 0,6 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, de ennek a minimális növekedésnek az egyetlen oka az, hogy rengeteget vásároltak az emberek az akkor még 480 forintos benzinből. A benzinkutak forgalma 27,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, minden máson azonban nagyon komolyan spóroltak a magyarok.
Az élelmiszer-kereskedelemben 6,7 százalékos volt a visszaesés. Ráadásul ezt még javította is az étel-, ital-, dohányáru-szaküzletek 0,8 százalékos csökkenése,
az „élelmiszer jellegű vegyes üzlet” kategóriában – azaz minden olyan boltban, ahol ételt is lehet venni – 8,6 százalékkal esett vissza a forgalom egy év alatt.
Mindez a mennyiséget jelenti, nem az árat. Mivel az infláció eközben már 22,5 százalékos volt, 1,7 százalékkal több pénzt hagytak a kasszáknál, mint egy évvel korábban – az élelmiszerboltokban 26,5 százalékkal többet költöttek. Vagyis sokkal több pénzből sokkal kevesebbet lehetett vásárolni.
A nem élelmiszert áruló boltok forgalma 2,3 százalékkal csökkent, ha a megvásárolt mennyiséget nézzük. Bútorból és műszaki cikkekből 3 százalékkal kevesebbet vettek, mint egy éve, a gyógyszertárak és illatszerüzletek forgalma 5,1 százalékkal esett vissza. Ezt ellensúlyozta valamennyire, hogy a ruha- és cipőboltokban 13, a használtcikk-üzletekben 8,6, a könyv- és számítástechnikai üzletekben 4,1 százalékkal nőtt a forgalom.
A csomagküldő és online kiskereskedelem forgalma 9,8 százalékkal esett vissza.
Az év első tizenegy hónapjában összesítve 6,4 százalékkal volt magasabb a kiskereskedelmi forgalom, mint 2021. január-novemberében. Az élelmiszerüzletekben már éves szinten is csökkent a fogyasztás, ott 0,8 százalékos visszaesést mért a KSH. A nem ételt árusító boltok forgalma 6,6 százalékkal nőtt, a benzinkutaké pedig 26,2 százalékkal ugrott meg.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.