Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az engedély egyelőre függőben van.
A német kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a korábbi megállapodások értelmében leszállítsa az irányítási rendszert az új paksi reaktorblokkokhoz, miközben a konzorciumi partner, a Framatome már megkapta a francia kormánytól a jóváhagyást – erről beszélt kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A bejelentés után a Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas farmakológust, vagy a Martonyi János egykori külügyminisztert is a tagjai között tudó Magyarország Barátai Alapítvány, illetve az annak kiadásában megjelenő Hungary Today megkereste a Siemenst, hogy így tudják-e teljesíteni a vállalásukat Paks II. felé.
Oliver Sachgau szóvivő azt mondta, a Siemens alapvetően kötve érzi magát a 2019-től meglévő szerződésekhez. „A Paks II. projektben vállalt kötelezettségeink teljesítéséhez szükséges kiviteli engedélyekért a Német Szövetségi Gazdasági és Exportellenőrzési Hivatalhoz folyamodtunk. Az engedély még mindig függőben van, és nem tudjuk megmondani, hogy mikor kapjuk meg. A politika elsőbbsége nemcsak ebben a konkrét esetben vonatkozik ránk, de elviekben is. Ez természetesen azt is jelenti, hogy betartjuk a meglévő szankciós szabályokat" – fogalmazott.
Az új atomerőműblokk kivitelezéséhez szükség van az amerikai és a német beszállítókra is, akik ugyan továbbra is részt akartnak venni a paksi bővítésben, de ehhez az adott állam engedélye kell, és továbbra is kérdés, hogy a Siemens megkapja-e ezt. Mindenesetre Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, hogy három vagy négy nyugat-európai cég is akár át tudja venni a Siemens szerepét, ha úgy adódik.
(via napi.hu)
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.