Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Idén is sikerült megdönteni a rekordot.
A 2021-es 6,6 után tavaly már 8,3 milliárd forint profitot termelt az Országos Dohányboltellátó Kft. – derül ki a cég éves beszámolójából. A trafikok ellátásának monopóliumát magáénak tudó vállalat a 2015-os létrehozása óta minden évben rekordot döntött, ezúttal sem volt ez másképp.
A cég árbevétele 861-ről 970 milliárd forintosra nőtt. Eközben az anyagjellegű ráfordítások 841-ről 951 milliárd forintra emelkedtek.
A tulajdonosok úgy döntöttek, hogy 211 millió forintot bent hagynak a cégben a profitból, a többi 8,1 milliárdot viszont kiveszik osztalékként.
Az Opten adatai szerint a vállalat 49 százalékos tulajdonosa a BAT Pécsi Dohánygyár, a többi 51 százalék pedig a Tabán Trafik Zrt.-é, amelynek több más magánszemély mellett a legnagyobb tulajdonrésze Sánta János hódmezővásárhelyi vállalkozóé (akit a média gyakran emleget Lázár János holdudvarába tartozóként).
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.