Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiába költöttek el 73 millió forintot az Odu Store-nál, a cég költségei ennél jóval nagyobbak voltak.
55 millió forint veszteséggel zárta 2022-t az Odu Store Kft., az Orbán Ráhel 100 százalékos tulajdonában lévő elit bababolt. A céget 2021-ben alapította meg a miniszterelnök lánya, az első néhány hónapjában és az első teljes évében is veszteséget termelt – ami egyébként nem meglepő, egy induló üzletnél teljesen természetes, hogy az első időkben többet kell költeni, mint amennyi bevétel bejön. Így viszont a cég saját tőkéje lement negatívba, mínusz 54 millió forintra.
2022-ben a most leadott céges beszámoló szerint 73 millió forint árbevételt szerzett a cég, eközben azonban az anyagjellegű kiadások 110, a bérek pedig 13 millió forintot vittek el - ami amúgy azért is érdekes, mert a cégnél az átlagos foglalkoztatotti létszám 1 fő volt. A kiegészítő mellékletből pedig az is kiderül, hogy Orbán Ráhel 227 millió forintot adott kölcsön a saját cégének.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”