Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Tavaly is nagy üzlet volt a kormánypropaganda terjesztése.
6,78 milliárd forint nyereséggel zárta 2022-t a New Land Media Kft., a kormánykommunikáció egyik kedvenc vállalkozása. Balásy Gyula, a cég 100 százalékos tulajdonosa nem csak ezt a profitot vette ki teljes egészében osztalékként, hanem még 20 millió forintot a korábbi évek eredménytartalékából is, így összesen 6,8 milliárd forinttal gazdagodott.
Balásy másik cége, amely szintén gyakori szereplője a kormány kommunikációs szerződéseinek, a Lounge Design, 3,04 milliárd forint profitot szerzett. Ebből Balásy néhány tízmillió forintot benthagy eredménytartalékban, 3 milliárdot vesz ki osztalékként.
A New Land Media árbevétele 78,7 milliárd forint volt, másfél milliárddal kevesebb, mint 2021-ben. A profit ennek ellenére kétmilliárddal nőtt, az anyagjellegű ráfordításokat ugyanis 2,5 milliárddal le tudták faragni. A Lounge Design szinte pont ugyanannyi bevételt szerzett, mint egy évvel korábban, 19,2 után 19,9 milliárd forintot, az anyagköltsége viszont 1,4 milliárddal nőtt.
Azt a 444 már korábban megírta, hogy a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda tavaly minden korábbinál több pénzt, 44 milliárd forintot költött el „kommunikációra”, vagyis a kormánypropaganda szórására plakátkampányokban, újsághirdetésekben, facebookos videókban vagy épp YouTube-videók tömkelege előtt kikerülhetetlen reklámokban. Az ezekre kiírt közbeszerzéseket rendszerint a New Land Media, illetve a Lounge Design nyeri.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tavalyi klímakrízis után a kormány megfelezte a kórházak hűtésére szánt összeget – derült ki azokból a számokból, amiket a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság adott ki a HVG adatigénylése nyomán. Pedig az orvosi kamara szerint jócskán lenne még tennivaló.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG.
Más törvényre is hasonló sors várhat.