Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A demokratikus közélet elengedhetetlen elemének tartja a parlament egyik bizottsága a napilapokat, miközben szinte már csak kormánypárti maradt belőlük. A köztéri reklámokat viszont korlátoznák.
Nullára csökkentené a napilapok áfáját az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a Magyar Lapkiadók Egyesületének kezdeményezésére. Az indoklás szerint a lépés célja, hogy „támogassa mindenki számára a sokszínű információhoz való hozzáférést, a kultúrafogyasztást, a széleskörű tömegtájékoztatást és ösztönözze a médiapluralizmust. Az írott sajtó a sokszínű tájékoztatás alapja, az olvasóknak még mindig egy jelentős része a nyomtatott lapokból jut fontos napi információhoz, így az újság továbbra is a demokratikus közélet elengedhetetlen eleme”. Ez kizárólag a napilapokat érinti, az intézkedés ugyanis a hivatalos meghatározás szerint a hetenként legalább négyszer megjelenő kiadványokra vonatkozna, a többi, színesebb palettájú sajtótermék esetében nem lenne változás. Márpedig az ilyen rendszerességgel megjelenő lapok többségét a kormányközeli Mediaworks adja ki, összesen 22-t: a húsz regionális termék mellett a Bors, a Magyar Nemzet és a Nemzeti Sport is hozzájuk tartozik.
Hogy ez mikortól lép érvénybe, az egyelőre nem világos, a bizottság erről a következő, pénteki ülésén dönt véglegesen.
Úgy tűnik, a Fidesz több fronton igyekszik megtolni a hozzájuk közel álló sajtótermékeket: a központi költségvetésből ugyanis tízezer példány Nemzeti Sportra különítettek el forrást, a lapokat közintézményekben és sportszervezetekben tervezik ingyenesen elérhetővé tenni.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint nyomtatott Nemzeti Sport nélkül elképzelhetetlen, hogy sportoló nemzetté váljunk
És az megvan, amikor a honvédelmi miniszter és a honvédelmi árnyékminiszter a miniszterelnök kedvenc újságja miatt csörtézik?
Egy másik, csütörtöki ülésen tárgyalt javaslat szerint korlátoznák viszont a köztéri reklámokat. A költségvetést megalapozó csomaghoz fogadják el várhatóan azt a módosítást, amely „a településkép-védelmi szabályozásban bevezeti az országos reklámkataszter jogintézményét”. A jövőben csak olyan reklámhordozón, valamint reklámhordozót tartó berendezésen szabad majd reklámot elhelyezni, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felvett az általa vezetett nyilvántartásba. Ezzel az indoklás szerint „egy egységes, országos kép kapható, amellyel kirajzolódik az ország 'reklámzaj térképe'. Az adatbázisból kinyerhető adatok a helyi és központi – hatósági vagy stratégiai – döntéshozatal segítésére is alkalmasak lesznek.”
Aki most engedélyezett reklámhordozó tulajdonosa vagy használója, arra jövő május 1-ig nem vonatkozik a tilalom, de 2024. február 1-ig be kell jelentkeznie a hatósághoz ahhoz, hogy felvegyék az országos reklámkataszterbe.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.