Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Néhány vendéglátóhely a hét első napjaiban már ki sem nyit.
„Kisebb a költési szándék, mint korábban volt” – mondta Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a Portofoliónak, hozzátéve, hogy azokban az éttermekben lehet nagyobb a probléma, ahol a korábbi, nagy belföldi kereslet miatt az indokoltnál nagyobbat emeltek az ételek és az italok árán.
Mint Kovács fogalmazott, azokban az éttermekben, ahol jó a szolgáltatások ár-érték aránya, a költségek emelkedése mellett tudtak emelni az áraikon, és a vendégek sem pártoltak el tőlük. Ugyanakkor – mint mondta - megfigyelhető az, hogy az emberek megfontoltabban költenek, mivel a Covid-járvány után átalakultak a fogyasztói szokások.
„A hét elején gyenge a kereslet, az éttermi fogyasztás a hétvégére koncentrálódik. Mivel a legrugalmasabb vállalkozók élik túl, nem véletlenül döntöttek sokan a rövidebb hét eleji és a hosszabb hétvégi nyitvatartás mellett. Sőt, néhány vendéglátóhely hét elején egyáltalán nincs nyitva" - fejtette ki az elnök.
Az árakról szólva Kovács elmondta, az egyes vendéglátóhelyek nagy szórást mutatnak, de az idei első nyolc hónap tapasztalatai után elmondható, hogy aki beül egy étterembe, az egy átlagos ebéd esetében minimum fejenként 10 ezer forintos számlával kalkulálhat, de a személyenkénti 20 ezer forintos költség sem jelenti azt, hogy feltétlenül luxushelyen fogyasztottunk. Az elnök hozzátette, az éttermek működését nehéz előre jelezni, de a rendezvénypiacon jó ősznek és télnek nézünk elébe a megrendelésállomány alapján.
(Nyitóképünk illusztráció)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”