Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Két I. kerületi cukrászda tulajdonosa azt állítja, hogy a polgármester védelmi pénzt kért tőle, de több furcsa pont is van az ügyben.
A történet előzményeit az e heti HVG foglalta össze. Egy dolog az, hogy mennyire életszerű, hogy a teljesen esélytelennek tartott ellenzéki polgármesterjelölt védelmi pénzt követeljen a választás előtt arra az esetre, ha valahogy nyerne. Az ügy már 2011 óta húzódik: az akkor még fideszes vezetésű önkormányzat akkor akarta 119 ezerről 988 ezer forintra felemelni a Ruszwurm bérleti díját, Szamos azonban ezt a szerinte méltánytalan szerződésmódosítást nem írta alá, ezért a kerület 2015-ben felmondta a szerződést.
2020-ban, amikor ellenzéki vezetésű volt már az I. kerület, V. Naszályi peren kívüli egyezséget ajánlott, és miután ezt Szamos nem fogadta el, bíróság mondta ki, hogy a bérleti jogviszony megszűnt. A Ruszwurm Kft. 2022-ben aztán csődeljárást kért maga ellen, majd ezt visszavonta. Ez után idén tavasszal három tulajdonos is elhagyta a céget. Ez után, amikor már lassan közeledik a 2024-es önkormányzati választás kampánya – amelyben az I. kerület azért nem számít az ellenzék legerősebb bástyájának –, döntött úgy Szamos, hogy előáll a négy évvel ezelőtti állítólagos történések felidézésével.
Részletek az e heti HVG-ben.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.