„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Budapest kasszájának csúnya mélyütés lenne Lázár János ajánlatát elfogadni, de nem csak erről szóltak a miniszter bejelentései. Most szinte minden azzal van tele, hogy Budapest közlekedése hogyan alakul át, de a kedvezményrendszer átalakítása és a napijegyek bevezetése is nagyon sokakat fog érinteni.
Mi lenne a BKK-val?
Lázár János egy olyan ajánlatot tett a főváros vezetőinek, ami gyakorlatilag lenullázná a Budapesti Közlekedési Központ jegyárbevételeit: a MÁV, a Volán és a HÉV budapesti szakaszain elfogadják a budapesti BKK-bérletet, ha a BKK járatain is elfogadják a MÁV és Volán bérleteit.
Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy egy 9450 forintos megyei bérlettel kiváltható lenne a 9500 forintos Budapest-bérlet, vagyis a fővárosi tömegközlekedés kasszájába nagyjából csak véletlenül érkezne bevétel, ha pár turista csak egy-egy vonaljegyet venne. Szóval bármilyen jól is hangzik elsőre ez az ötlet, a gyakorlatban nagyjából csak akkor érné meg a főváros vezetésének, ha az állam cserébe kifizetné a BKK üzemeltetését is – nem túl reális elképzelésnek tűnik ez most.Lázár János kivéreztetné a Budapest-bérletet, utazási kedvezményeket is eltörölnek
A napijegyek
Két új kedvezményes napijegyet vezetnek be: 990 forintért egy megyén belül korlátlanul lehet egy napon utazni, 4990 forintért pedig az egész országban. Ez a legtöbb eddigi kedvezményes jegy helyét átveheti.
Napijegyek már most is léteznek: a Balaton körül, a Bakonyban, a Dunakanyarban, a Mecsekben és környékén, a Mátrában, valamint a Pécs-Harkány-Mohács háromszögön belül lehet ilyenekkel utazni. Mostantól általános lehet ez a fajta jegy az országban mindenhol.
A kedvezmények eltörlése és mások kiterjesztése
Az eddigi sok kedvezmény közül a legtöbbet megszüntetik – a 65 mostani kedvezménytípusból 22 marad meg.
A kormány Budapestet követve ingyenessé teszi a 14 éven aluliak utazását. Eddig csak 6 éven alul volt ingyenes az utazás. A 14 és 25 év közöttiek 50 százalékos kedvezményt kapnak – most 26 év alatt 33 százalékos a kedvezmény, diákigazolvánnyal viszont 50 százalékos.
Nagy dobásnak tűnik elsőre az, hogy a nagycsaládosok ingyen utazhatnak, de valójában „csak” a 90 százalékos kedvezményüket terjesztik ki 100 százalékra. Nagyobbat azok számolgathatnak, akik egy vagy két gyerekkel utaznak: a gyerekeket kísérő felnőttek 33 százalékos kedvezményt kaptak eddig (már akár egy gyerek mellé is), mostantól ez nem marad meg.
Azoknak, akik 90 százalékos kedvezménnyel utaznak most, márciustól teljesen ingyenes lehet az utazás. Itt a nagycsaládok mellett olyanokra kell gondolni, mint a vakok és kísérőik, képzésben részt vevő munkanélküliek, gyógypedagógiai intézetek tanulói – nem az ő kedvezményeik kiterjesztése fogja tönkretenni a MÁV kasszáját.
Mi vár azokra, akik az agglomerációból ingáznak Budapestre?
A kérdés az, hogy a főváros vezetői rábólintanak-e Lázár ajánlatára. Ha igen – bár jó kérdés, hogy miért tennék –, akkor a fővárosi agglomerációban élőknek elég volna egy Pest megyei vagy egy országbérlet, és azzal máris használhatnák a BKK járatait is. Ha a főváros nem fogadja el az ajánlatot, akkor egy külön bérlet kellene a MÁV-ra vagy a HÉV-re, és egy másik a BKK-ra.
Aki a főváros határán kívüli szakaszra vált jegyet, az miután megvett egy Budapest-bérletet, a MÁV járataira már elég, ha csak a városhatárig veszi meg a jegyét-bérletét, a Budapest-bérletet már lehet használni onnan. Ha egymásnak ugrik a főváros és a kormány, és a városvezetés nem fogadja el az ajánlatot, akkor ez is változna: akkor kellene egy BKK-bérlet és egy MÁV-os egészen a belvárosig. Ez apróságnak tűnhet, de 15-20 kilométernyivel bentebbi zónába kellene bérletet venni, ami azért jelentős pluszkiadás.
Nem volt arról külön szó, pedig fontos kérdés, hogy Budapesten jó lenne-e a Pest megyei bérlet. Logikusnak tűnne, hogy kiterjesszék – de a mostani szabályozás szerint nem fogadhatják el. Ha ezen nem változtatnának, akkor két bérletet kellene venni, egyet Pest megyére, egyet Budapestre.
És mi a dolguk azoknak, akik Budapesten belül utaznak?
Ez azon múlik, hogy a főváros és a kormány meg tud-e egyezni. Lázár mostani ajánlata alapján az lenne a logikus, hogy ezek után mindenki a megyei bérletet vegye meg – pláne ha a Pest megyeit elfogadnák a főváros határán belül is. Ha ez így nem megy át, akkor vagy két bérletet kell venniük, vagy pedig dönteni, hogy csak a BKK vagy csak a MÁV és a HÉV járatait használnák.
A város déli és keleti részén a külső kerületekben sokan hagyhatnák ott a MÁV-ot – most Pestszentlőrincről és a XVII. kerületből is sokan utaznak vasúton a belváros felé, nekik ezek után maradna a busz és a metró. Akik HÉV-vel járnak be például Békásmegyerről, Csepelről vagy a XVI. kerületből, azok rosszabb helyzetbe kerülnének, mert ők nem is nagyon tudnák mással kiváltani a HÉV-ezést.
Elvileg akkor még egy megegyezés nélkül is elég volna a MÁV-HÉV jegy, ha az ember a HÉV-ig vagy a vasútig elsétálna/elbiciklizne otthonról, majd ahol leszállt, onnan is csak gyalog vagy biciklivel menne tovább, BKK-járatra nem szállna át. De nagyjából csak ők járnának jobban ebben az esetben, márpedig az azért nem valószínű, hogy tömegek utaznának ilyen módon.
Hogy nézne majd ki a jegyvásárlás vagy az utazástervezés, mi lenne az infrastruktúrával, ha nem sikerülne megegyezni?
Ebben az esetben elég valószínű, hogy a BKK applikációjából március elsején eltűnne minden vonat és HÉV is. Ez az utazástervezést is csúnyán megbonyolítaná, de az is problémákat vetne fel, hogy jegyet nem lehetne ott vásárolni, csak a BKK járataira. Aki HÉV-vel utazik, az ezt igencsak megszenvedné, a MÁV-csoportnak ugyanis nincsenek a HÉV-vonalakon értékesítési pontjai, csak a BKK-nak.
És persze ha bármi gond lenne a közlekedéssel, és pótlásra volna szükség, az sokkal döcögősebb lenne. Most ugyanis ha a HÉV vagy bármelyik vasútvonal helyett pótlásra van szükség, akkor a BKK azonnal tudja küldeni a pótlóbuszait, ha viszont megszűnne a megállapodás, akkor a Volánbusznak kellene odaküldenie buszt.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.