Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Szép növekedésről szólt az Erste számára globálisan 2023. Magyarországot is kiemelték a nemzetközi éves jelentésükben: az összes bankadójuk háromnegyedét itt kellett befizetniük.
5,5 milliárd euró, azaz nagyjából 2100 milliárd forint működési eredményt ért el globálisan az Erste Csoport 2023-ban, ami 38 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A bankcsoport nettó nyeresége 2,17-ről 2,99 milliárd euróra, mostani árfolyamon 1170 milliárd forintra nőtt.
A bevételek 8,5-ről 10,5 milliárd euróra nőttek, ebből 1,3 milliárd euró növekedést az okozott, hogy a kamatok Európa-szerte emelkedtek, és sok országban több hitelt is vettek fel – Ausztriát emelték ki ebből a szempontból.
A magyar piac kapcsán annyit emelt ki az Erste, hogy innen kellett a legtöbb bankadót befizetni, az összesen 183 millió eurónyi bankadójukból 137 millió eurót, azaz több mint 50 milliárd forintot Magyarországon vetett ki a kormány. A másik ország, ahol bankadót kellett befizetniük, Ausztria, de ott csak 46 millió eurót.
A májusi közgyűlésen az Erste igazgatósága részvényenként 2,7 euró osztalék kifizetését fogja javasolni.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
A május végén felszabadított uniós pénzekből másfél milliárd euró jut a helyreállítási alapból az energetikára. A miniszter első magyarázatai nem igazán egyértelműsítették, voltaképpen mire és kihez is érkezhet majd ez az összeg. Megpróbáltuk megfejteni.
Nem azért hozunk be külföldről munkaerőt, mert olcsóbb lenne, hanem mert magyar nincs – mondta a cég Csoport ügyvezető igazgatója.
Azt, hogy tényleg rossz-e ez, azt néhány korábbi létszámbővítés és furcsa lebonyolítás példáján érdemes megnézni.