Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A következő három évre is mindössze a cégek harmada várja azt, hogy javulni fog a gazdasági helyzet.
Még mindig azok vannak nagyobb arányban, akik a jelenlegi gazdasági növekedés mérséklődésére számítanak (44%), miközben javulást ennél jóval kevesebben feltételeznek (27%) – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményeiből. A felmérés során a magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek várakozásait szondázták.
Valamivel jobb a helyzet, ha hároméves távot nézünk, ám a többség (58 százalék) ott sem vár változást, egyharmad számol jelenleginél nagyobb növekedéssel, 8 százalék pedig azt mondja, hogy további romlás jön.
A kutatásból az is kiderül, hogy mi miatt aggódnak leginkább a cégek: jelenleg, a csökkenő pálya ellenére az infláció áll az első helyen, tízből öt vállalkozás vélekedik így (52 százalék). Ezzel szinte megegyező arányban nyilatkoztak a kormányzati gazdaságpolitikáról is (49 százalék), pedig ez a kategória korábban inkább a középmezőnyben szerepelt. Ezt követően a hazai vevőket és a beszállítói árakat említették a vállalatok magas arányban, amikre szintén jelentősen hathat az infláció, de egyúttal azt is jelenti, hogy újra egyre meghatározóbb tényezővé válik a vásárlóerő alakulása.
A kutatásból az is kiderül, hogy a cégek hozzászoktak a magasabb energiaárakhoz és a forint árfolyamának ingadozása sem érinti már annyira érzékenyen őket. Ezt mutatja, hogy jelenleg a jogszabályi környezet, az árfolyamváltozások, az energiaköltségek növekedése és a közterhek alakulása kevésbé befolyásolja a következő 12 havi eredményüket, holott az utóbbi két tényező jelentősége azt ezt megelőző két negyedévben jóval erősebb volt.
A sor végén nem történt változás, az egyéb operatív költségek, a külföldi vevők és a finanszírozási lehetőségek alakulása azok a tényezők, amelyek általában a legkevésbé vannak hatással a cégek jövedelmezőségére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.