Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nem sikerül felújítani a bezárt Rác Fürdőt, és a mellette álló hotel üzemeltetése sem kell senkinek.
Eredménytelenül zárult a Tabánnál álló Rác Fürdő felújítására kiírt meghívásos közbeszerzési eljárás, vélhetően azért, mert a jelentkezők túl magas árat ajánlottak. Nem volt sikeresebb a fürdő mellett álló hotel eladására, bérbeadására kiírt tender sem, egyetlen ajánlat sem érkezett – írja a Népszava.
A II. világháborút követően a fürdőt csak 1965-ben nyitották meg, a ’60-as évek elején történt felújítás során több megmaradt, de sérült épületrészt elbontottak. A fürdő állapota egyre romlott, 2002-ben felújítása halaszthatatlan volt, ezért bezárták, és úgy tervezték, hogy 2004-ben már újra kinyithat.
A felújításhoz a Demszky Gábor vezette főváros magánbefektetőket is bevont: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) 25:75 százalékos kisebbségi tulajdonrészt szerzett a Rác Nosztalgia Kft.-ben, amely 2005-ben a Magyar Fejlesztési Banktól kapott nagy összegű hitelt a projektre, majd a felújítás egy szállodarész hozzáépítéssel 2007–2010 között nyolcmilliárd forintból elkészült.
Számos tulajdonosi és jogi vita miatt azonban a fürdő nem nyitott meg.
2009 októberében a BRFK nyomozást indított, mivel feltételezhető volt, hogy a beruházás során a Fővárosi Önkormányzatot jelentős vagyoni kár érte. Ezt az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették, majd 2012 októberében – már Tarlós István városvezetése alatt – hűtlen kezelés gyanúja miatt rendeltek el újból nyomozást. Noha ez is érdemi megállapítás nélkül zárult, közben a Rác Nosztalgia Kft. csődeljárás alá került.
A csődeljárás nyomán elárverezték az ingatlanegyüttest, amelyet – már a Karácsony Gergely vezette önkormányzat megbízásából – végül a korábbi kisebbségi tulajdonos, a BGYH vásárolt vissza 2021 augusztusában 5,1 milliárd forintért, kikiáltási áron.
Közben pedig újra leromlott az ingatlanegyüttes állapota. Az egész épületegyüttes penészes, egészségre veszélyes mértékben szennyezett volt, ezért az új tulajdonos a penészes burkolati elemek részleges bontásával, hidegköd és ózontechnológia együttes alkalmazásával penészmentesítette és fertőtlenítette, majd az árvízi szivattyúk ismételt felújításával megelőzte a korábbi évekhez hasonló vizes károkat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.