Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Csak akkor lesz zöldkötvény-program a vállalkozások számára, és csak akkor lazíthatnak a lakossági zöldhitel-feltételeken, ha azt az infláció alakulása és a piaci körülmények lehetővé teszik. A kötvényprogram biztos, hogy kicsi lesz és célzott.
Két új zöld kezdeményezés elindítását tervezi az MNB 2025-ben: a lakossági zöld hitelezés feltételeit könnyítő intézkedéseket és egy zöldkötvény-programot a vállalatok számára – árulta el egy könyvbemutatón Matolcsy György jegybankelnök.
A bejelentés meglepő volt, amennyiben a jegybank egyelőre azt hangoztatja hivatalos kommunikációiban, hogy továbbra is szigorú monetáris politikára van szükség. Ebbe a lakossági hitelezési feltételek enyhítése még belefér, azonban egy jegybanki kötvényprogram nem feltétlenül. Utóbbi ugyanis már egyértelműen mennyiségi lazítást jelentene, amikor a jegybank egy kedvezményes kötvényprogramon keresztül pénzt pumpál a gazdaságba.
Mindeddig a jegybank – a kormányzati nyomás ellenére – elzárkózott attól, hogy gazdaságélénkítő lépéseket tegyen. Erre azért is korlátozott a mozgástere, mert az extrém magas kamatkörnyezet fenntartása miatt hatalmas veszteséget halmozott fel, a tőkéje mélyen negatív. Bármilyen mennyiségi lazítás a jegybanki mérleg további megterhelésével járna.
A jegybankelnök bejelentése után a jegybank sietett tisztázni a helyzetet a Reuters érdeklődésére: a kezdeményezések elindítása két tényezőtől: az inflációtól és a piaci körülményektől függ.
A jegybank szerint a zöldkötvény-program paramétereiről és időzítéséről a Monetáris Tanács fog dönteni. A program korlátozott mértékű lesz, és erősen célzott, nem fogja befolyásolni a monetáris politika alapvető irányultságát.
A hírügynökség kérdésére a jegybank azt is leszögezte: az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Ehhez továbbra is fegyelmezett és feszes kamatpolitikára van szükség, amit a 2025-ben megvalósuló likviditásszűkítés is támogatni fog. 2025-ben ugyanis jelentős mennyiségben járnak majd le kedvezményes hitelek, ezek kifutása szigorítással fog felérni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG.
Más törvényre is hasonló sors várhat.