Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Még az után is csak nagyon lassan tudott bankszámlát nyitni az egykori Dunaferr tulajdonosa, hogy a kormány rendeletben avatkozott közbe, és megtiltotta, hogy a bérekre szánt pénzt inkasszózzák a hitelezők.
Sikerült bankszámlát nyitnia az egykori Dunaferr tulajdonosának – jelentette be a társaság. Így aztán a szakadék szélén álló három utódcég – a Dunarolling Dunai Vasmű Kft., a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. és a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. – dolgozói meg tudják kapni a fizetésüket.
Az, hogy egy vállalat képes bankszámlát nyitni, alapesetben nem lenne hír, csakhogy az indiai-brit Liberty Steel akkora bajban volt, hogy mint a HVG megírta, egész mostanáig egyetlen banknál sem tudta megnyitni azt az elkülönített bankszámlát sem, ahova a bérgarancia-alapból bekerülhetne a pénz, amelyből aztán kifizetik a dolgozókat. A bankok érthető módon nem igazán akartak számlát nyitni egy olyan cégnek, amelyet a felszámolás fenyeget.
A kormány az elmúlt hetekben kétszer is rendeletet hozott, hogy a Liberty által működtetett cégek dolgozói megkaphassák a fizetéseiket a vállalattal szembeni felszámolási kérelmek ellenére is. Az egyik ilyen rendeletnek köszönhetően, ha a bérgarancia-alapból pénz kerül egy külön számlára, akkor azt csakis a bérek és a járulékok kifizetésére lehet felhasználni, a NAV és más hitelezők nem inkasszálhatnak róla semmit. Úgyhogy elvileg rábólinthatott volna bármelyik bank nagyobb kockázat nélkül is arra, hogy nála nyissák meg ezt a számlát, de egész mostanáig erre egy hitelintézet sem volt hajlandó.
A cégvezetés most azt is közölte: a munkabérek kifizetése a három vállalat különböző ügymenete miatt lehet, hogy egymástól eltérő időpontban valósul meg.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.