Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A szenzorok hibát jeleztek, így át kellett vizsgálni a gépet. Ráadásul a jégtelenítő folyadék is elfogyott.
Technikai problémák miatt nem indult el a Wizz Air Brüsszelből Budapestre tartó járata szerda este – közölte a légitársaság a Telex megkeresésére.
A Wizz Air közleménye szerint a problémák akkor kezdődtek, amikor a gép kiállt a terminálból, ugyanis a kifutópálya felé tartva latyak fröccsent a gépre, és a szenzorok hibajelzést küldtek. Emiatt a szakembereknek át kellett vizsgálniuk a gépet, hogy kiszűrjék a lehetséges hibákat. Az újraindulás előtt viszont szükség volt a repülő jégtelenítése is, ehhez viszont nem állt rendelkezésre jégtelenítő folyadék.
Az Indexnek az egyik utas azt mondta, hét órán át ültek a gépen, majd tíz órán át váratták őket a repülőtéren. „A fedélzeten több órán keresztül se vizet, se rágcsálnivalót nem adtak, és egyre nagyobb káosz kezdett kialakulni” – fogalmazott az utas, hozzátéve, hogy a terminálba visszatérve senki sem várta őket, és tájékoztatást sem kaptak. Elmondása szerint az indulást hajnali 5 óra körül délelőtt 10 órára módosították, ételről és italról pedig mindenkinek magának kellett gondoskodnia. A járat végül csütörtökön 13 óra 49 perckor szállt fel, vagyis az utasok mintegy 18 órát vesztegeltek a belga főváros repülőterén.
A Wizz Air szerint a fennakadás a reptér más járataira is hatással volt, és igyekeztek mindenkit tájékoztatni a kialakult helyzetről, illetve étkezési utalványokat is osztottak a várakozni kényszerülő utasoknak.
Nyitóképünk illusztráció.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.