Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A kínai kormány a ritkaföldfémek exportját is korlátozza, válaszul a Trump által bejelentett védővámokra.
Négy vezető kínai iparági szövetség arra kérte a helyi vállalatokat, hogy ne vásároljanak amerikai chipeket, mivel azok „már nem biztonságosak,” és helyette helyi termékeket részesítsenek előnyben – írja a Reuters. A lépés az Egyesült Államok harmadik, kínai félvezetőiparra vonatkozó szigorítását követően történt, és hatással lehet olyan amerikai óriásokra, mint az Nvidia, az AMD és az Intel, amelyek még mindig jelen vannak a kínai piacon.
Kína válaszul megtiltotta több, katonai és ipari célokra használt ritkaföldfém exportját. Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsa jelezte, hogy szükség esetén további lépéseket tesz Kína gazdasági nyomásgyakorlásának megfékezésére, és folytatja az ellátási láncok diverzifikálását.
A konfliktus középpontjában Kína és az Egyesült Államok gazdasági háborúja áll, amelyet az új amerikai kormányzat által tervezett vámemelések tovább élezhetnek. Az amerikai Félvezetőipari Szövetség szerint az exportkorlátozások szűk és célzott alkalmazása szolgál csak nemzetbiztonsági célokat, és el kell kerülni a feszültségek további fokozását.
Tom Nunlist, a Trivium China szakértője szerint a kínai iparági szövetségek figyelmeztetése az amerikai chipek elkerülésére „puha tanácsként” értelmezhető, amelyet a cégek a piaci viszonyok szerint mérlegelnek. Jóval jelentősebb lépés a ritkaföldfémek exporttilalma, amely Nunlist szerint azt jelzi, hogy Peking eddig lassan reagált ugyan az Egyesült Államok gazdasági lépéseire, „de egyértelmű, hogy mostanra felvette a kesztyűt”.
Az Egyesült Államok exportkorlátozásai jelentős károkat okoztak Kína fejlődésében – közölték a kínai szövetségek, az amerikai célpontok közé került vállalatok azonban azt mondták, hogy helyi gyártási kapacitásaik bővítésével folytatni tudják a termelést. A Kínai Kommunikációs Vállalatok Szövetsége szerint az amerikai chiptermékek már nem tekinthetők megbízhatónak vagy biztonságosnak, és a kínai kormányt a kritikus információs infrastruktúrák ellátási láncának biztonsági vizsgálatára szólította fel.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.