Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eredetileg tervezettnél még évekig kevesebb autó készülhet a debreceni BMW-gyárban a 24.hu szerint. A cég úgy reagált: a piaci keresleten múlik, mikor érhetik el a teljes kapacitást.
Az eddig tervezett három autósorozat helyett csak kettőt gyárthatnak majd a debreceni BMW-gyárban, így az évi 150 ezer jármű gyártására alkalmas üzemben 80-90 ezer autó készülhet évente – írta a 24.hu iparági forrásokra hivatkozva.
A cég magyarországi sajtóosztálya azt írta a portálnak: arról nem adhatnak még ki részletesebb információt, hogy melyik gyárban mely modelleket gyártják majd, a tervezett gyártási kapacitás pedig továbbra is évente 150 ezer autó, de „ezt csak az üzem felfutási fázisa után és a piaci kereslet függvényében fogjuk elérni”.
Épp a kereslet lehet az egyik gond: a járműiparban Európa-szerte rossz a helyzet, az elektromos autók gyártásának felfutása pedig lassabban zajlik, mint ahogy azt várták. Az egyébként is nagy bizonytalanságot pedig csak tetézte Donald Trump győzelme, most az iparágban mindenki feszülten várja, hogy a leendő amerikai elnök komolyan gondolja-e a kampányígéretét arról, hogy vámháborút indít többek közt az európai autógyártók ellen.
A 24.hu értesülése szerint – amelyet a BMW nem kommentált – az a döntés született, hogy a Neue Klassa platformra épülő elektromos modellek közül az iX3- és az iX4-es sorozatot gyárthatják majd Debrecenben, az új 3-as sorozat viszont az eredeti tervekkel ellentétben nem ott, hanem a cég müncheni főüzemében készülhet majd.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Az „aki akar, az dolgozhat” kijelentés ugyanakkor számos vidéken nem több, mint hiú ábránd.
Többek között Dés László, Presser Gábor, Spiró György is felszólalt a terroristákat éltető északír raptrió koncertje ellen.