Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A nyertes cégek között felbukkant a Fornax ICT Kft. is, ami Balásy Gyula testvérének a vállalkozása.
Kép- és hangfeldolgozásra is alkalmas AI-programokat és -szolgáltatásokat rendelt a közmédia, mintegy 6 milliárd 51 millió forintos keretösszegről szólt a közbeszerzés – írja a Kontroll.
Frissítés: Cikkünk megjelenése után az MTVA közölte, hogy a közbeszerzésben a tárgyban kötött szerződésének összege kevesebb, mint nettó 460 millió forint. A Magyar Telekom pedig jelezte, hogy a Kontroll cikkében korábban megfogalmazottakkal ellentétben a Telekom Rendszerintegráció Zrt. nem nyert, nem szerződött ebben a projektben.
A tender kiírása szerint az MTVA-nak olyan olyan központi mesterségesintelligencia- (AI) szolgáltatásokra van szüksége, amelyeknek „feladata rész- vagy teljes munkafolyamatok hatékonyságának növelése, automatizálása a kép- és hangfeldolgozás, valamint a természetes nyelvi szövegértelmezés és fordítás területén”.
A közbeszerzés nyertesei között felbukkan a számítógépes programozásban jártas SPB Systems Kft., valamint a Fornax ICT Kft. Utóbbi a Visioners Zrt.-n keresztül Balásy Bulcsú érdekeltsége, aki az Orbán-kormány bejáratott plakátfelelősének, Balásy Gyulának a féltestvére.
A cég neve a közmédiával kapcsolatban már előkerült, amikor kiderült, hogy az MTVA bruttó 190,5 millió forintért rendelt tőlük egy megfigyelőprogramot.
A nyertes ajánlattevők között van a GVSX Kft. is, amely részt vesz a rendőrség Szitakötő programjában. Ennek keretében Budapesten és országszerte már több ezer térfigyelő kamerát kötöttek hálózatba. A GVSX Tasnádi László érdekeltségébe tartozott, de épp november végén írta meg a HVG, hogy bevásárolta magát a cégbe a Csányi Sándor OTP-vezér által alapított Digital Innovation and Solution Kft.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!