Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Megszületett a jogerős ítélet a kisvárdai csigafeldolgozó üzemmel kapcsolatos csalás miatt. Az elsőrendű vádlottat felmentették, a másodrendű felfüggesztettet kapott.
A kisvárdai csigafeldolgozó üzemmel kapcsolatos csalás miatt az elsőrendű vádlottat felmentette, a másodrendűt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Zalaegerszegi Törvényszék, amely közel 2,6 milliárd forint vagyonelkobzást is elrendelt – közölte Bartalné Mentes Judit, a törvényszék szóvivője hétfőn.
Az elsőrendű vádlott nő egy olyan kft. ügyvezetője volt, amelynek 75 százalékban ő, 25 százalékban pedig egy cég volt a tulajdonosa. Ez utóbbit a nő külföldi állampolgárságú férje, a másodrendű vádlott irányította, de a működtetésben a feleség is részt vett.
A kft. mintegy 20 millió eurós (6,3 milliárd forintos) beruházással csigafeldolgozó és tésztagyártó üzemet tervezett létrehozni Kisvárdán. A finanszírozás 33,7 százalékát hitelből, 26,3 százalékát saját forrásból, 40 százalékát pedig állami támogatásból kívánták megvalósítani.
A projekthez 2015-ben a cég sikeresen kérvényezett több mint 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást, emellett bankkölcsönt is igénybe vett. A hitel- és a támogatási szerződések alapfeltétele volt az 1,9 milliárd forintot meghaladó saját forrás, ám a kft. ezzel ténylegesen nem rendelkezett.
A saját forrás igazolására valótlan tartalmú kölcsönszerződéseket, teljesítés nélküli számlákat készítettek, körkörös utalási láncolatot generáltak. A beruházást nem a vállalt feltételeknek megfelelően, például kevesebb foglalkoztatottal, hiányos beszámolóval, illetve tényleges saját erő nélkül, csak banki és állami támogatásból valósították meg.
A hiányosságok miatt sem a kölcsönök lehívására és igénybevételére, sem az állami támogatásra nem voltak jogosultak, ezért az illetékes minisztérium felszólította a kft.-t a támogatás és kamatainak visszafizetésére, ami nem történt meg. A vádlottak ezzel közel 2,6 milliárd forint kárt okoztak a központi költségvetésnek.
A Zalaegerszegi Törvényszék az elsőrendű vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette a költségvetési csalás bűntette és a folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétség vádja alól.
A nő azon védekezését, miszerint ő abban a tudatban volt, hogy minden törvényesen zajlik, nem lehetett cáfolni. Az elsőrendű vádlott által elmondottakat a férje és a tanúk vallomásai is teljes mértékben alátámasztották.
A férjét mint közvetett tettest mondta ki bűnösnek a bíróság költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségében, ezért őt két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Ezen felül öt évre eltiltotta gazdálkodó szervezet vezetésétől.
A bíróság a kft.-vel szemben csaknem 2,6 milliárd forint összegű vagyonelkobzást rendelt el, illetve az állam mint sértett polgári jogi igényét egyéb törvényes útra utasította, azaz a jogszabály szerint a követelést adók módjára kell behajtani.
Az elsőrendű vádlott és védője a március 5-én tartott tárgyaláson tudomásul vette az ítéletet, az ügyész, a másodrendű vádlott és védője három nap gondolkodási időt tartott fenn. Ennek lejárta után minden fél tudomásul vette a döntést, így az hétfőn jogerőssé vált.
A kisvárdai csigafeldolgozót már többször is megpróbálták elárverezni. Február közepén a G7 arról írt, hogy az üzemet már féláron kínálják.
A csigaszedésre egy teljes iparág épült Zalaszentgróton, az itt található feldolgozó nagy sikerére való tekintettel 2017-ben az üzemet működtető csoport bejelentette, hogy terjeszkedik. Még ebben az évben tették le a kisvárdai gyár alapkövét, a beruházást több milliárd forinttal támogatta az állam. Hiába készült azonban el 2019-re, a gyár működése alatt végig veszteséges volt. A tulajdonos két év alatt közel 5 milliárd forint veszteséget termelt, 2021-ben pedig csődeljárás alá került.
Az állami felszámoló cég már többször is nekifutott az eszközök eladásának, a zalai üzemet már sikerült eladni, ráadásul a becsült értéke felett, a kisvárdai üzem viszont tavaly 70 százalékos áron sem kellett senkinek, idén már a becsült érték feléért kínálják.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.