„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Már egy hete sikálnak bizonyos IC-ket a B+N Referencia Zrt. dolgozói, április elsejétől pedig minden ilyen típusú vonaton munkába állnak. Szerződésük értéke több mint 33 milliárd forint.
Elindult a sikálás a MÁV szerelvényein, múlt héten 5 vonalon 131 IC-vonatot takarítottak indulástól érkezésig, számolt be róla keddi Facebook-videójában Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
Hegyi szerint hónapok óta dolgoznak ezen, túl vannak tehát az első próbatakarításokon, ahol „egyáltalán kipróbálták, hogy ez a gyakorlatban hogyan működik” – mármint a folyamatos mosdóellenőrzés és a folyosók tisztántartása. Hegyi azt mondja, ezen a héten még finomhangolnak, felkészülnek, aztán április 1-től a MÁV-csoport InterCity, EuroCity, EuroNight és RailJet Xpress vonatain – ez napi 350 vonatot jelent – az utazás teljes időtartama alatt takarítószemélyzet teljesít majd szolgálatot.
A feladatot – ahogy a cég neve a videóban szereplő munkás egyenruháján is olvasható – a NER kedvenc takarítótársasága, a B+N Referencia Zrt. nyerte meg. Az erről szóló szerződést tavaly nyáron írták alá, melynek értelmében 75 tisztítóhelyen, naponta 1600 vasúti járművön kell különböző tisztítási feladatokat elvégezniük. Tavaly februárban pedig a MÁV utasforgalmi és üzemi területein található épületek, épületrészek, építmények és külső területek takarításával, fertőtlenítésével, valamint hó- és síkosságmentesítésével is megbízták őket. A tavaly februári keretszerződés értéke 17,8 milliárd forint volt, a tavaly júliusié 33,6 milliárd.
A Transparency International friss összesítése szerint a B+N-tulaj Kis-Szölgyémi Ferenc társaságainál 2021 és 2023 között csak Mészáros Lőrinc cégei nyertek nagyobb értékben közbeszerzéseket. A Kis-Szölgyémi-cégek ebben az időszakban összesen 836 milliárd forintnyi megbízást kaptak, főleg az állami egészségügyi létesítmények takarítására, üzemeltetésére, illetve karbantartására.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.