Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A háztartások harmadának van annyi tartaléka, hogy legalább fél évet kibírjanak, ha a legjobban kereső családtag elvesztené az állását.
A megkérdezett magyarok 73 százaléka úgy gondolja, hogy a munkahelye létezni fog öt év múlva is – derül ki a BNP Paribas Cardif és a Medián közös kutatásából. A munkaerőstabilitási index épp olyan stabil, mint egy éve ilyenkor volt.
A reprezentatív kutatásban megkérdezett 1300 ember közel 9 százaléka keres épp állást, azoknak pedig, akiknek most is van munkahelye, 6,5 százalék nézelődik, hol dolgozhatna máshol. Ők, akik jelenleg is munkát keresnek, átlagosan fél éve próbálkoznak, miközben azok, akik nincsenek benne a munkakeresésben, úgy gondolják, hogy ha szükségük lenne rá, akkor 2,5 hónap alatt találnának új állást. Ez azt jelenti, hogy átlagosan nyolc hónappal becslik az emberek rövidebbre az új munkahely megtalálásához szükséges időt, mint amennyi a KSH hivatalos adatai szerint kell az elhelyezkedéshez.
A megkérdezettek 16 százaléka számol úgy, hogy a háztartása egy teljes hónapot sem tudna átvészelni, ha a család legtöbbet kereső tagja elvesztené az állását (egy éve ilyenkor még 18 százalék volt ez az arány). 11 százaléknak van legalább 7-12 hónapra, 22 százaléknak pedig egy évnél is tovább elengendő megtakarítása – egy éve 8, illetve 19 százalék volt ez az arány, vagyis látszik a számokon, hogy egyre többen töltik fel a nagy infláció alatt felélt megtakarításaikat.
Ha anyagilag megszorulna, akkor a válaszadók negyede úgy gondolja, hogy csak nagyon magas kamatokkal tudna kölcsönhöz jutni. Az összes megkérdezett harmada számol úgy, hogy ha bajba kerülne, akkor olyan segítséget is kaphatna a családjától, amelyet vissza sem kell fizetnie.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.