Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Elküldte kilenc dolgozóját Várkonyi Andrea reklámügynöksége, a Whitedog Media – értesült a Kreatív. A reklámszakmai lapnak az ügynökség a következő reakciót küldte: „A Whitedog Média Kft. az elmúlt 3 évben létszámát 72 főre növelte. Hosszútávú működési stratégiánkhoz igazodva jelenleg igyekszünk munkaerő-hatékonyságunkon javítani, így a cégünk a továbbiakban 63 kollégájával szolgálja ki teljeskörűen ügyfeleit.”
Az állomány 12 százalékát érintő leépítés nem sokkal azután történt, hogy Várkonyi Andrea 1 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a cégből, amely 10,1 milliárdos bevétel mellett 1,37 milliárd forintos nyereséggel zárta 2024-et. Az üzletasszony mostanában a hírekbe leginkább azzal kerül be, hogy 120 milliós autóval közlekedik, abból pedig egymilliós Dolce&Gabbana nadrágban szállt ki.
A Tv2 volt hírolvasója, jelenlegi igazgatósági tagja 2020. szeptember 2-án alapította meg az ügynökségét, majd szinte pontosan egy évvel később, 2021 szeptemberében házasodott össze Mészáros Lőrinccel, Magyarország leggazdagabb emberével. A Whitedog főleg a Mészáros-csoport vállalatainak reklámos és PR-feladatait látja el, de nemrég elnyert egy független újságírók listázására kiírt tendert is.
Az eredetileg egy érdi címre bejegyzett ügynökség három hónap elteltével, 2020 decemberében költözött be a Mészáros-csoport tulajdonában lévő pesti, Andrássy úti villába. Ekkoriban kapta meg a Mészáros és Mészáros Kft. társadalmi felelősségvállalási feladatainak ellátását, 2021-ben pedig már annak a Gallicoopnak készített tévéreklámokat, amelyet néhány hónappal korábban szerzett meg Mészáros Lőrinc. Egyik esetben sem lehetett hallani arról, hogy a megbízást bármilyen szakmai versenyeztetés megelőzte volna, a munkákat egyszerűen odaadták Várkonyiéknak – írtuk korábban cégportrénkban.
Az ügynökségről a piacot ismerő szakemberek azt mondják, hogy az iparági átlagnál magasabb fizetésekkel vadássza a szakembereket, bár lapunknak korábban nyilatkozó források egyirányú utcaként jellemezték ezt a fajta karriert: aki kikerül a reklámszakmai vérkeringésből, az nehezen fog oda visszatalálni. Márpedig a reklámügynökség nem arról híres, hogy sorra nyerné a reklámos versenyeket, ami arra utal, hogy nem a kreativitás a döntő szempont a vállalat működésében.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Számos kedvezményes kamatozású termék érhető el a Széchenyi Kártya Programban, illetve az EXIM Magyarországnál.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Az orosz elnök úgy véli, hogy országa gazdasága és hadserege elég erős ahhoz, hogy bármilyen további nyugati intézkedésnek ellenálljon.