Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Jóval hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra, rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó vonatokra is lehet számítani.
Péntek hajnalban leszakadt a felsővezeték Abony és Szolnok között, a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon ezért jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra, rövidebb útvonalon közlekedő és kimaradó vonatokra is lehet számítani, írta a Mávinform.
A vasúti társaság tájékoztatása szerint az egyik vágányon már reggel 6 óra előtt újraindulhatott a közlekedés, a másik vágány felett a felsővezeték helyreállítása viszont várhatóan a déli órákig elhúzódik.
A MÁV a Szolnokról Budapestre utazóknak az újszászi vonalon való utazást javasolja. A korlátozás ideje alatt a ceglédi és az újszászi vonalon a távolsági vonatok helyjegy váltása nélkül vehetők igénybe, az újszászi vonalon is érvényesek a ceglédi vonalra megváltott menetjegyek. A Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonallal párhuzamos Volán járatokon a vasúti jegyek érvényesek.
Az elővárosi vonatokról a következő tájékoztatást adták:
A távolsági vonatokról pedig a következőket írták:
Változások a debreceni térségben: a Karcagról 6:55-kor Debrecenbe induló személyvonat (6040) csak Püspökladánytól közlekedik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.