Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A Vulcan Shield üzeme 2033-ra készülhet el, de 20 fővel már idén megkezdenék a gyártást egy bérelt üzemben.
Nem külföldi importmunkások dolgoznak majd a 2033-ig létrehozni tervezett három békéscsabai gyárban – mondta el a megyei jogú város közgyűlésének csütörtöki ülésén a szingapúri székhelyű, alumíniumiparban tevékenykedő Vulcan Shield Global (VSG) vállalat tengerentúli értékesítési igazgatója. David Kneale közölte, már idén elkezdődhet 20 emberrel a munka egy bérelt gyárban Békéscsabán – közölte az MTI.
Szijjártó Péter múlt héten jelentette be, hogy új, 140 ezer négyzetméteres szigetelőanyag-gyár épül Békéscsabán 280 milliárd forintos beruházással, amelyet a kormány 49 milliárd forinttal támogat. Az üzemben 2500 ember munkájával készül majd évi tízezer tonna szigetelőanyag, amit az űriparban, a jármű-, repülő- és a napelemgyártásban, valamint a petrolkémiában használnak fel.
Kneale szerint helyi embereket szeretnének alkalmazni a három gyárban, ezért is együttműködnek majd a helyi szakképzési centrumokkal. Minden projektbe legalább 10 tanulót „mindenképpen szeretnének” bevonni, számukra nemcsak munkát, hanem a “nemzetközi piacra való belépés lehetőségét” is megadják.
A vállalat székhelye ugyan Szingapúrban van, üzemei azonban Kínában találhatók. Erre utalt Kneale is, amikor azt mondta: Lesznek szakképzett és szakképesítés nélküli dolgozóik is, lesznek olyan munkavállalóik, akiket elvisznek továbbképzésre a kínai központjukba; a folyamat elején pedig Kínából érkeznek majd kollégák betanítani a magyarországi dolgozókat.
Közölte, vegyész-, textilipari és mechanikai ipari mérnököket keresnek, emellett gép- és raktárüzemeltetőket is fel fognak venni.
A tervek szerint alapítanak egy magyarországi bejegyzésű céget, ám ez még nem történt meg, a következő hetek feladata lesz – közölte. A gyárakat a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. által üzemeltetett állami tulajdonú ipari parkban, a Linamar Hungary Zrt. békéscsabai gyára mellett építik fel, de a Linamartól bérelnek egy kisebb üzemet, ahol még idén 20 emberrel tervezik elkezdeni a gyártást Kínából idehozott speciális szövetekkel.
A gyárak felépítéséhez körülbelül 200 építőmunkásra lesz szükség, az első üzemet 2026 közepére vagy 2027-re szeretnék megépíteni, a második fázist 2028-ig fejeznék be, a harmadik gyár 2033-ra jönne létre az elképzelések szerint – közölte.
David Kneale elmondta, a shanghaji üzemükhöz hasonlóan összesen 150 ezer négyzetméter alapterületű gyárakat terveznek, ahol egyedi termékeket gyártanak majd. Mivel az Egyesült Államok 50 százalékos vámot vetett ki a kínai termékekre, ezért fontos a cég számára az európai piacra való belépés – húzta alá.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Az elnök szerint remek számok érkeztek.