Nagy gyárépítést jelentett be Békéscsabán Szijjártó Péter

A miniszter szerint új fejezet nyílik a város történetében, 140 ezer négyzetméter gyárterület létesül.

  • HVG

Új szigetelőanyag-gyár épül Békéscsabán 280 milliárd forintos beruházással – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint ez lesz Békés megye és a megyeszékhely „valaha volt legnagyobb” beruházása.

A városban a szingapúri Vulcan Shield Global épít 140 ezer négyzetméteres gyárat, ahol 2500 ember munkájával készül majd évi tízezer tonna szigetelőanyag. 

Szijjártó szerint a cég az űriparban, a jármű-, repülő- és a napelemgyártásban, valamint a petrolkémiában  használatos csúcstechnológiájú szigetelőanyagokat gyárt majd, „világszinten egyedülálló technológiával”. Az itt gyártott – egyébként alumínium-oxid-alapú – szigetelőanyagok akár az 1600 Celsius-fokos hőmérsékletnek is ellenállnak. 

A gyártás mellett a cég együttműködik a helyi szakképző iskolákkal, és hazai beszállítói programja is lesz.

Ez lesz a szingapúri vállalat első európai gyára, amelynek felépítését 49 milliárd forinttal támogatják a magyar adófizetők pénzéből – derült ki a miniszter élő Facebook-videós bejelentéséből.

Hozzászólások