Bezárt a legendás Mihályi Patisserie Vác főterén – jelentette be a vállalkozás a Facebookon. Telefonos előrendelést azonban továbbra is fogadnak.
Mihályi László cukrászmester 2008-ban, feleségével közösen hozta létre Vácott a Mihályi Patisserie-t. 2009-ben mindmáig első és utolsó magyar cukrászként kijutott a lyoni cukrász-világbajnokság döntőjére.
A közösségi médiában tett bejelentések alapján Mihályiék „új korszakra” készülnek, a bezárás csak ideiglenes, hogy „utat nyisson valaminek, ami nagyobb, merészebb, mint eddig bármikor”. Mint írták Mihályi László számára elérkezett a pillanat, amikor felelős döntést kell hoznia – meghallva vendégei igényeit, kritikáit, észrevéve a változó világ ritmusát.