„Minden fővállalkozót előveszünk és elszámoltatunk” – Lázár János vizsgálatot rendelt el az összes állami beruházásnál

A miniszter azt mondta, a következő hetekben minden alvállalkozó hozzájut a „jogos jussához”.

  • HVG

„Alvállalkozó nem maradhat kifizetetlenül!” – ezzel a címmel tett közzé egy videót Lázár János a közösségi oldalán.

Az építési és közlekedési miniszter a videóban arról beszél, hogy a hétvégén többen is megkeresték azzal, hogy alvállalkozóként állami beruházásokon dolgoznak, és hosszú ideje nem kapják meg a fővállalkozóktól „jogos jussukat”.

Egy általános vizsgálatot rendelek el az összes magyar állami beruházást illetően, hogy az alvállalkozók hogyan és mikor kapják meg a pénzüket. Az az alvállalkozó, aki jó áron, jó minőségben és tisztességesen elvégezte a munkát, meg kell kapja – akár soron kívül is – a jogos fizetését

– fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, hogy minden fővállalkozót „elővesznek” és „elszámoltatnak”.

„Mindenkinek kötelező az alvállalkozókat a legrövidebb határidőn belül kifizetnie. Ennek meg kell történnie a következő hetekben” – jelentette ki Lázár.

Arról a HVG már többször írt, hogy a Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozó V-Híd olykor szerződés nélkül dolgoztatja az alvállalkozóit, és esetenként annyit csúszik a kifizetésükkel, hogy a társaságok a csőd szélére kerülnek. Ráadásul Mészáros másik nagy vasutas cége, az R-Kord is hasonló alvállalkozói gyakorlatot folytat. Minderről szó esett a Mészáros Lőrinccel nemrég az Indexen megjelent interjúban is.

https://hvg.hu/kkv/20251113_Meszaros-Lorinc-r-kord-tartozas

Hozzászólások