Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A V-Híd vasúti felújításokon dolgozik, köztük a Budapest–Belgrád-projekten is. A lap szerint nemcsak a kifizetések, de a szerződéskötések is csúsznak, sokszor úgy dolgoznak a munkások, hogy hivatalosan nem is lehetne nekik.
Esetenként szerződés nélkül, sokszor csúszó kifizetésekkel végzik a munkákat Mészáros Lőrinc egyik legjövedelmezőbb cége, a vasúti projektekre szakosodott V-Híd Zrt. alvállalkozói, akik a késő pénzek miatt lassan csődbe mennek – írja a 444.
A lap szerint a V-Híd most zajló több százmilliárdos építkezéseinek jelentős többségén előfordul, hogy szerződés nélkül dolgoznak az odairányított alvállalkozók. Ezt tapasztalták a Kelenföldi pályaudvaron, emellett Adonyban, ahol az iváncsai akkugyár miatt építik át a vágányokat, valamint két másik, budapesti vasúti építkezésnél is.
Ez a 444 szerint nem új jelenség, évek óta előfordul, hogy a vasúti szakmunkákkal foglalkozó alvállalkozók a szerződést és sok esetben a pénzt is késve kapják. De nem nagyon tudnak mit tenni, mert a V-Híd az elmúlt években gyakorlatilag monopolhelyzetbe került, sorra nyerte a legnagyobb, sok százmilliárdos MÁV-os közbeszerzéseket.
A lapnak az elmúlt hetekben több forrás és érintett vállalkozás is megerősítette, hogy a V-Híd esetében a késedelmes szerződéskötés és a kifizetések halasztása, a tartozások felhalmozása az alvállalkozók felé régóta részei a működésnek. Mivel az érintett vállalkozások közül mostanra többen csődközelbe kerültek, több építkezésről most levonultak ezek a vállalkozások.
A források a lapnak azt állítják, mindez úgy alakult ki, hogy a nyertes közbeszerzésekre akár 50 százalékos előleg is érkezett az államtól, ezt azonban jellemzően nem az alvállalkozók kifizetésére költötték. Nekik a maradék transzferre kell várniuk. Azt mondják, a több százmilliárdos beruházások 40-50 százaléka jellemzően nem valódi munkára ment el.
A V-Hídban Mészáros 2018-ban lett tulajdonos, 2023-ban pedig hazai építőipari rekordként közel 51 milliárdos nyereséget termelt a cég, amelyet a leggazdagabb magyar mind ki is vett osztalékként. 2018 óta csak ez a cég önmagában 600 milliárd forintos bevételt könyvelt el, és egészen döbbenetes profittal dolgozott. A 444 számítása szerint mára ez Mészáros Lőrinc legtöbb hasznot termelő cége, 7 év alatt 142 milliárdos profitot termelt. A profitot minden egyes évben szinte teljes egészében ki is vették a társaságból a tulajdonosok.
Mészárosnak van egy másik nagy vasúti cége is, az R-Kord, amelybe 2013-ban szállt be. Az is nagy nyertese az állami tendereknek, a V-Híddal együtt a két cég már összesen 183,5 milliárd forinttal gazdagította Mészáros Lőrincet. Itt is jellemző a fenti gyakorlat az alvállalkozók kezelésénél – a Szabad Európa két éve írt néhány olyan társaságról, amely így járt.
A V-Híd tenderes tarolása olyan látványos, hogy azon végül akár a MÁV egymilliárd eurós uniós hitele is elbukhat, hiába hagyták amúgy már jóvá.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.