AZ MNB megbüntetett egy ásványvizes céget, mert rendszeresen nem mondott igazat

A befektetőkben a valósnál megalapozatlanul pozitívabb kép alakulhatott ki a cégről.

  • HVG

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti intézkedéseket hozott, és 35 millió forintos bírságot szabott ki az ásványvízgyártó Futuraqua Nyrt.-vel szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt – közölte a jegybank.

Az indoklás szerint a Futuraqua több közzétételével, illetve a későbbi negatív információk elhallgatásával hamis, félrevezető információkat közvetített a nyilvánosság felé. A befektetőkben így a valósnál megalapozatlanul pozitívabb kép alakulhatott ki a cégről – fogalmaz a közlemény. Érdekesség, hogy a Futuraqua az Opten cégadatbázis szerint 78 százalékban „egyéb részvényesek” (zömmel kisrészvényesek), csaknem 9 százalékban Kis-Benedek Róbert, 13,8 százalékban pedig több cégen keresztül az RF Chemistry Zrt. kezében van. Utóbbi cég azonban 2020 óta felszámolási eljárás alatt áll (jelenleg a KBAZ nevű felszámolócég gyakorolja a tulajdonosi jogokat), és ugyanabban az évben elrendelték a cég kényszertörlését is.

A cégnek korábban is meggyűlt a baja az MNB-vel: 2022-ben a jegybank felfüggesztette a tőkeemelés céljából kibocsátani tervezett részvények forgalomba hozatalát, mert a cég nem tett eleget a forgalomba hozatal során alkalmazandó jogszabályi előírásoknak. Hasonló eset történt 2016-ban is. A cég 2011-ben vezette be részvényeit a BÉT-re.

https://hvg.hu/kkv/20260114_narancsle-novenyi-alapanyag-ugyeszseg-nebih

Az MNB a mostani esetben előzetes értesítés nélküli – helyszíni ellenőrzést is magában foglaló – vizsgálatot folytatott a vállalatnál, amely a cég tőzsdei közzétételi gyakorlatát, a rendszeres és rendkívüli tájékoztatással kapcsolatos információk megalapozottságát, a tőkepiaci törvénynek, illetve a piaci manipuláció tilalmáról rendelkező európai uniós rendeletnek (MAR) való megfelelést tekintette át.

Az MNB feltárta, hogy a kibocsátó hamis vagy félrevezető információkat közvetített a nyilvánosság és a befektetői felé. „Ezek nyomán a befektetőkben a valóságnál megalapozatlanul pozitívabb kép alakulhatott ki a Futuraquáról” – írja a jegybank.

A kibocsátó több ízben hozott nyilvánosságra olyan információkat (például szerződéses partnerrel folytatott tárgyalásokról), amelyeket az MNB felé nem tudott – többszöri felhívás ellenére sem – megfelelő okiratokkal alátámasztani.

Emellett számos pozitív „beharangozó” tájékoztatást tett közzé, például egy tanúsítvány megszerzéséről, pályázaton való indulásról, az azokkal kapcsolatos sikeres mérföldkövekről vagy új kereskedési rendszer kialakításának előkészületeiről. Ezután ugyanakkor elmulasztotta haladéktalanul tájékoztatni a nyilvánosságot a korábbi közzétételekkel kapcsolatos negatív fejleményekről, változásokról (pályázattal kapcsolatos elutasító döntésről vagy egy konkrét vállalásának meghiúsulásáról).

A befektetők ugyanakkor alapvetően a kibocsátó által közzétett információk és a kibocsátóról így kialakult kép alapján hozzák meg befektetési döntéseiket, így ezek ténylegesen alakítják a kibocsátó részvényeinek árfolyamát, keresleti-kínálati viszonyait – hangsúlyozza az MNB. A befektetők releváns információk hiányában vagy pedig már nem aktuális információk alapján hozzák meg döntéseiket, ha egy kibocsátó a valóságnál pozitívabb képet fest magáról, és elmulasztja a kevésbé előnyös információk közzétételét. A korábbi pozitív közzétételek korrekciójának elmaradása, az azokkal ellentétes információk visszatartása pedig alkalmas arra, hogy manipulálja a tőkepiacot.

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a cégnek a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését, és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta. Emellett figyelmeztette a rendkívüli közzétételre vonatkozó előírások mindenkori betartására, azok megsértése miatt pedig további 5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki. A bírságösszegek meghatározása során a felügyelet figyelembe vette a Futuraqua tőzsdei értékpapírjainak magas közkézhányadát, a jogsértéssel érintett időtartam hosszát és azok tartós jellegét.

Hozzászólások