Magyarországon is üzletelt egy politikai gyilkosságokban utazó orosz „magán” hírszerzőszervezet vezetője

A 3-as metró szerelvényeinek felújítását az orosz Transzmasholding csinálta és ők vásárolták be magukat még 2019-ben a dunakeszi vagongyárba is. A vállalat tulajdonosa az egyik leggazdagabb orosz oligarcha, Andrej Bokarjev, akiről nemrég derítette ki egy orosz oknyomozó portál, hogy ő finanszírozza a Center 795 nevű szervezetet is, ahol a GRU és az FSZB egykori emberei dolgoznak.

  • HVG

„A nyilvánosság előtt eddig ismeretlen orosz titkosszolgálatot leplezett le múlt pénteken az Insider című lap, ami alapvetően titkos orosz műveletekkel és az oroszországi korrupcióval foglalkozik. „Center 795” a szervezet neve, és mintegy 500 főt foglalkoztat, jórészt a GRU és az FSZB volt embereit, azaz az orosz katonai és a polgári titkosszolgálat állományából toboroz” – írja a Válasz Online.

Az orosz lap azt is kiderítette, hogy ennek a rejtélyes szervezetnek a finanszírozója Andrej Bokarjev, az egyik leggazdagabb orosz oligarcha, akinek a vagyonát 4,9 milliárd dollárra becsülik. A „magán” titkosszolgálat gründolása mellett Bokarjevnek az olajiparban, a szénbányászatban és a fémiparban is vannak érdekeltségei, ő a tulajdonosa a vasúti kocsikat gyártó Transzmasholdingnak is.

Ez a vállalat végezte el 2019-ben a 3-as metró szerelvényeinek felújítását, valamint az azóta honvédelmi miniszterré avanzsált Szalay-Bobrovniczky Kristóffal közösen bevásárolta magát a Dunakeszi Járműjavító Kft.-be is.

A mai napig nem derült ki, hogyan nyerhette el az orosz cég a 3-as metró szerelvényeinek felújítását, amikor hasonló árban teljesen új kocsikat ígérő EU-s jelentkező is akadt.

Az orosz oknyomozó portál Bokarjevet Jevgenyij Prigozsinhoz hasonlította, aki szintén oligarchából lett egy magánhadsereg vezetője, amikor az oroszoknak egy olyan haderőre lett szüksége, akik úgy tudják képviselni globálisan az orosz érdekeket, hogy közben papíron nem kapcsolódnak az orosz államhoz. Később persze kiderült, hogy ez csak álca és a Wagnernek nagyon erős orosz állami kötődései, azon belül is GRU-s kapcsolatai voltak.

https://hvg.hu/360/20260215_alekszejev-merenylet-haboru-gru-fszb-oroszorszag

Minden bizonnyal ez a helyzet a Bokarjev által finanszírozott Center 795 „magán” kémszervezettel is, ahol a GRU és az FSZB volt munkatársai dolgoznak. A szervezet azt követően jött létre, hogy a GRU egy teljes ügyosztálya belebukott a Szkripal-ügybe. Így ebben az esetben is, a Wagnerhez hasonlóan, a letagadhatóság fontos szempont lehetett.

A Center 795-öt Bokarjev részben a Transzmasholding, részben pedigh a Kalasnyikov gyárból származó bevételeiből pénzeli.

A látszat ellenére ugyanakkor a Center 795 nem független az államtól, a vezetői egyenesen Valerij Geraszimovnak, az orosz hadsereg vezérkari főnökének jelentenek. A csoport tagjai gyilkosságokat, szabotázs akciókat, megfigyeléseket végeznek, elsősorban Oroszország területén kívül. A csoport szakmai munkáját Szergej Csemezov szervezte meg, aki a nyolcvanas években együtt szolgált Putyinnal az NDK-ban a KGB-nél, és jelenleg az orosz állami fegyvergyár, a Rosztek vezérigazgatója. Bokarjev jó barátja, a családjaik régebben közös magángépen jártak üdülni.

https://hvg.hu/360/202116_halalbrigadok_europaban

A Center 795-öt azt követően leplezte le az Insider, hogy a szervezet egyik ügynökét februárban lekapcsolták, miután megpróbált felbérelni egy szerb bérgyilkost csecsen ellenzékiek kiiktatására. A lebukásért a Google fordítóalkalmazása volt a felelős, ugyanis az ügynök és a szerb bérgyilkos ezen keresztül próbáltak kommunikálni, a Google amerikai szervereihez azonban az FBI-nak hozzáférése van és kiszűrték a beszélgetést.

Andrej Bokarjevet már korábban az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormánya is szankciós listára tette, mert vállalkozásai beszállítói az orosz hadseregnek, de EU-s szankció nincs ellene. Gyermekei és volt felesége Franciaországban élnek, hobbija a síelés és az ortodox vallási ikonok gyűjtése – írja a lap.

Nyitóképünkön Andrej Bokarjev látogatása Vlagyimir Putyinnál 2014-ben. Forrás: Kreml

Hozzászólások