A Bankszövetség az extraprofitadó és a kamatstop kivezetését várja a kormánytól

A kamatstop fenntartása indokolatlan, és a Bankszövetség a devizahitelesek ügyét is lezártnak tekinti. A bankok tisztában vannak vele, hogy a kormány nem tud egyik napról a másikra lemondani a különadójukról, de legalább azt szeretnék látni, mikor és hogyan kívánják kivezetni.

  • HVG

„A bankszektor nem »ajándékokat« vár az államtól, hanem stabil jövőképet és arányosabb teherviselést, ami a kamatstop és az extraprofitadó esetében például egy előre látható kivezetési menetrend felvázolását jelenthetné” – mondta a portfolio.hu-nak adott interjúban Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára, megjegyezve, hogy a párbeszéd és a stabilabb jogalkotási környezet máris kézzelfogható eredmény számukra.

A 2022-ben bevezetett kamatstop fenntartása már gazdasági és alkotmányos alapon sem indokolható a Magyar Bankszövetség szerint, mivel a kedvezményezettek döntő többsége a jelenlegi kamatkörnyezetben már nem szorul rá a segítségre. Míg az MNB 19 ezer sérülékeny adóst tart számon, a Bankszövetség szerint inkább 10 ezer adós tartozik ide az általuk használt, célzottabb definíció alapján. Számításaik szerint egy tipikus kamatstopos hitelnél 7 ezer forinttal növekednének a havi törlesztőrészletek.

A devizahiteles perek és végrehajtások kormányzati felfüggesztésével a Bankszövetség nem ért egyet, mivel az egészséges banki működés egyik alapfeltétele a hitelezés során a fedezetek érvényesíthetősége. Kovács Levente emlékeztetett rá, hogy

a bankoknak mintegy ezermilliárd forint veszteséget okoztak a devizahiteles válság kezelésére tett lépések, miközben a devizahitelesek döntő többsége jobban járt az ugyanabban az időszakban hitelt felvevő forinthitelesekhez képest.

A Bankszövetség szerint a devizahiteleseket érintő további általános, rendszerszintű rendezésre se szükség, se lehetőség nincs.

2010 és 2026 között 2654 milliárd forintnyi különadót – bankadót és extraprofitadót – fizetett a bankszektor, amivel arányosan nemcsak az egyes vállalati szektorok, hanem az európai országok között is első helyen áll – mondta a főtitkár. Azzal elmondása szerint tisztában vannak, hogy egyik napról a másikra a költségvetés jelentős reformja nélkül nem lehet lemondani az adóbevételekről, ezért a bankok minimális elvárása az a kormányzat felé, hogy legalább lássák a tehercsökkentés következő évekre vonatkozó ívét.

Hozzászólások