Gond volt az Auchan kuponakciójával, több tízmilliós bírságot kapott a cég

Sok fontos információt elhallgatott az Auchan az akciójuk hirdetésekor.

  • HVG

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchanra egy szabálytalan módon hirdetett kuponakció miatt.

A GVH 2025 júliusában indított versenyfelügyeleti eljárást, mert azt gyanította, hogy az Auchan több kuponakciója során elhallgatta azt az információt, hogy a kuponokat csak az szerezheti meg és használhatja fel, aki további feltételeknek is megfelel.

Nem jelezték azt, hogy a kuponok nem automatikusan járnak, csak meghatározott összegű vásárlás után, ahogy azt sem, hogy a beváltáshoz aktív bizalomkártyára volt szükség. Ezen kívül a hiper- és szupermarketekre eltérő szabályok vonatkoztak, valamint az egyes kuponok beváltásának ideje is eltérő volt.

Ez a GVH döntése szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősült, amiért 68,9 millió forint bírságot kapott a cég. Az Auchan elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslati jogáról és vállalta, hogy utólagosan fejleszti a megfelelési programját.

Kisboltok és webshop összekötve: megtudtuk, mit tervez Jellinek Dániel az Auchannal

Piacnyerést és magasabb profitrátát vár az új gazda, az Indotek az Auchantól, miután a kiskereskedelmi cég magyarországi hálózata teljes egészében a tulajdonába került. Olyan modellben gondolkodnak, amellyel az Auchan megint újító lehet, ahogy korábban hipermarketjeivel is az volt. A terjeszkedéshez pedig kapóra jöhet a kormányváltás is.

Hozzászólások