Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Még csak két és fél hete indította újra budapesti járatait a Ryanair, már be is jelentette 4 útvonalának megszűnését...
Még csak két és fél hete indította újra budapesti járatait a Ryanair, már be is jelentette 4 útvonalának megszűnését, illetve 2 új útvonal megnyitását. Sokat nem cicóztak, nagyjából 1 hónapja kezdték árulni a jegyeket a budapesti útvonalara, s ez elég volt, hogy úgy ítéljék: 4 júniusban induló nyaralójárat megy a kukába. Vagyis a februári adataok alapján eldöntötték, hogy nem tudnák megtölteni a nyári járatokat Rodoszra, Krétára, Szicíliába, vagy Mallorcára. Ha nem európa egyik legsikeresebb cégéről lenne szó, józan paraszti ésszel azt gondolhatnánk, hogy nem értenek hozzá.
Michael O'Leary budapesti tájékoztatóján azt mondta, a pesti bázis hozza a számokat, márciusban elérik a 70, áprilisban a 80 százalékos töltöttséget. A Wizz Airt nem akarják kinyírni, csak megverni a versenyben.
Ami a személyzet határellenőrzését illeti, csak azt szeretnék megkapni, amit bárki más Ferihegyen, illetve amit ők megkapnak báemelyik uniós reptéren. Máshol nem kell kimennie a gépből a személyzetnek ellenőrzésre, ha egy schengeni zónán belüli járat után kívülit repülnek, csak Budapesten - állítja a vezérigazgató.
A 2 új útvonal Weeze (ezt a Wizz Air repülte januárig, de átköltözött Dortmundba), valamint a dániai Billund, e mellett a felszabadult kapacitásokkal sűrítik a járatokat Barcelonába, Londonba és Párizsba.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.