A képzőművészet végérvényesen behatolt a sajtó, az irodalom és a film felségterületére. Kihívja és olykor megszégyeníti a másik hármat: majd én, ha ti nem tesztek semmit! Tetszés szerint használja eszközeiket. Kesztyűt dob nekik, pedig önmagával elégedetlen: kevés, hogy megmutathassa, mi zajlik a világban, követeli a jogot, hogy bele is avatkozzék. Ez a németországi Kassel kortárs művészeti kiállítása, a szeptember 15-ig látható Documenta tanulsága.
Az olasz multiplicity csoport (www.multiplicity.it) egy emlékezetes, 1996 karácsonyán lezajlott tragédia nyomába ered. Itália partjainál, 283 szingaléz illegális menekülttel a fedélzetén elsüllyedt egy halászhajó. A halászok hónapokon át fogtak ki holttesteket, tárgyakat, sőt, személyes dokumentumokat, ám az olasz illetékesek megtagadták, hogy a hajóroncsot felhozzák a tengerfenékről. Balesetről beszéltek, eredménytelennek minősítve a mélyben végzett kutatásokat, elhallgatva felelősségüket abban, hogy a nyílt vízen két hétig embertelen körülmények között várakozó, elkeseredett menekültek között pánik tört ki, ami végül is halálukhoz vezetett. Két terem, rengeteg szöveg, végtelenítve pörgő videoszalagok, öt monitor egyszerre önti ránk az interjúkat. A multiplicity kutatási eredményeket, dokumentumfelvételeket mutat egymás mellett, protestál, professzionálisan használja az első, második nyilvánosságot, keresi a megoldást és a felelősöket.
Miért egy művészcsoport dolga az oknyomozás? Vagy inkább: miért érzi úgy, hogy ez a dolga? Sem az igazságszolgáltatás, sem a politikusok, sem a civil társadalom, sem a média nem végzi el ezt a munkát? Romantikusnak látszik az igazságkereső művész szerepe, de rá maradt, hogy számba vegye, felmutassa a károkat, segítsen feldolgozni a traumákat. Helyettünk? - tűnődhet el a látogató a túlságosan is nyugodt Kassel túlságosan is üres kávézóiban. Kísért a hatvanas-hetvenes évek közvetlen politikai cselekvést sürgető mozgalmainak szelleme. A művészet a kapuk előtt.
Az esztétizálásnak egy időre vége. Kasselben többségben vannak a politikus művek. Sivan Eyal a ruandai tömegmészárlások képeit mutatja és az ottani média uszító szerepét vizsgálja. Sanja Ivekovic munkatáborba hurcolt anyja fogoly-sorszámát próbálja rekonstruálni eredeti dokumentumokból. Zarina Bhimji filmje az ugandai belvillongások lepusztult helyszíneit veszi szemügyre. Rasheed Masharawi egy palesztin családfő mindennapjait követi kamerájával: szökés a táborból Tel-Avivba, takarítás gazdag házaknál, alvás egy padláson, vissza a gyerekekhez az összekuporgatott fillérekkel. David Goldblatt egy dél-afrikai utcát fotóz reggeltől estig, Alfredo Jaar képek helyett szövegeket tesz elénk, hiányzó vagy eltüntetett fotók dokumentációját. Politikai manipulációk, etnikai konfliktusok, tömegkatasztrófák, háborúk, túlnépesedett és elnyomorodott városok, a világ összes megoldatlansága.
A művészet saját erejét teszteli, s mintha nekigyürkőzne a lehetetlennek: kísérletet tesz a megértésre, a feldolgozásra, a megoldásra.
A Tisza jelöltje 42 százalékot, míg a körzetet 2022-ben megnyerő Hadházy Ákos 18 százalékot kapna Zuglóban a 21 Kutatóközpont mérése alapján. A felmérést készítő intézetet vezető Róna Dániel szerint csak az a biztos, hogy a Fidesznek aligha osztanak lapot. A HVG azt is kiderítette, kit indít a kormánypárt.
Bár a statisztikák szerint folyamatosan nő a rákos megbetegedések száma a világon, valójában sokkal jobb a helyzet, mint amilyennek elsőre tűnik.
