Magyar Írószövetség: nem határolódtak el Döbrenteitől

A legnagyobb hazai írószervezet választmánya nem határolódott el mai ülésén Döbrentei Kornél költőnek a Tilos Rádió előtt mondott beszédétől. Erről Polgár Ernő, a szövetség prózai szakosztályának elnöke tájékoztatott, majd lemondott tisztségéről és kilépett szövetségből.

  • unknown unknown
Magyar Írószövetség: nem határolódtak el Döbrenteitől
A választmányi ülésen nem kapott támogatást az a javaslat, hogy a testületnek legalább az antiszemitizmustól el kellene határolódnia - tájékoztatta az MTI-t Polgár Ernő. Közölte: a prózai szakosztály elnökeként konzultatív joggal vett részt a választmány ülésén, de Kalász Márton írószövetségi elnök nem adott szót neki "ebben a súlyos ügyben".



Polgár Ernő elmondta: nem kíván a jövőben kötődni az írószövetséghez, lemond szakosztályi elnökségéről és kilép a szervezetből. Az MTI délutánig nem tudta elérni az írószövetség vezetését.



A választmány az elhatárolódás helyett - amit korábban 25 író levélben követelt - nagy többséggel arról döntött, hogy új keltezéssel elfogadja az elnökség által az ügyben néhány hete kiadott közleményt.



Az akkor, vagyis február 2-án kiadott elnökségi állásfoglalás kiemelte: a testület "most is, mint eddig is, távol tartja magát minden politikai szélsőségtől, és nem kívánja tagjaival szemben a gondolat- és véleményrendőrség szerepét betölteni".



A tiltakozó írók szerint Döbrentei Kornél a Tilos Rádió előtti, "gyűlöletre uszító, alig kódoltan antiszemita beszédében minden határt túllépett".



Mint emlékezetes, a Döbrentei-ügy miatt korábban Parti Nagy Lajos és Nádas Péter léptek ki az Írószövetségből. Előbbi az ominózus beszéd után, utóbbi pedig az elnökség állásfoglalást követően.



A Döbrentei-beszéd elleni tiltakozás egyik kezdeményezője, az elhatárolódást követelő Tábor Ádám író szerint "a választmány nagyon súlyos döntést hozott, amellyel a rendszerváltáskor visszaszerzett erkölcsi tőkéjének maradékát is eljátszotta, mert úgy döntött, hogy egy következetesen kirekesztő szellemiséget képviselő író mellé áll". (MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.