Határ Győző Két diktatúra is bebörtönözte © irodalmiakademia.hu

Határ Győzőt életének 93. évében, a londoni St. George's kórházban érte a halál hétfő délután. Az író tíz nappal élte túl feleségét.

Határ Győző két hete még részt vett azon a nagyszabású megemlékezésen, amelyet Károly brit trónörökös hivatalában, a St. James's palotában rendeztek a trónörökös jelenlétében és fővédnökségével az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából. Az agg író 56-os visszaemlékezéséből olvasott fel egy részletet angolul.

Határ Győző 1957-ben érkezett Angliába; az utóbbi évtizedekben a dél-londoni Wimbledonban élt és alkotott. Halála előtt kifejezte azon kívánságát, hogy londoni házának tulajdonjoga a magyar államra szálljon.

Határ Győző 1914. november 13-án született Gyomán, eredeti neve Hack Viktor volt. Apja erdélyi szász volt, a gyomai nyomda művezetője, fia a betű bűvöletében élt gyerekkorától. Iskoláit Pesten kezdte, 15 évesen írt egy értekezést, melyet elküldött Márai Sándornak. Ezt a választ kapta az Újság hasábjain: Később, máskor... Csak 1978-ban találkoztak személyesen, San Diegóban.

1938-ban a budapesti műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. Ebben az évben írta első regényét, a sokszorosítva terjesztett Veszélyes fordulatszámot a hatóság elkobozta. Első versei polgárpukkasztó, játékosan erotikus darabok voltak. 1943-ban Csodák országa hátsó Eurázsia című regényét is lefoglalták, s öt év fegyházra ítélték, ebből a háború miatt csak másfelet töltött le, dejelen volt a sátoraljaújhelyi börtönlázadásnál.

1943-ban részt vett egy államellenes szervezkedésben; május 1-jén összeesküvés vádjával letartóztatták, műveit bűnjelként lefoglalják. A Haditörvényszék felségárulásért halálra ítéli; majd ezt – többszöri, hosszan tartó fellebbezés után – 12, végül 5 évre mérséklik. Sátoraljaújhelyi raboskodása idején átéli az 1944. március 22-i fegyházlázadást; ezt követően büntetőszázadba sorolják be, de 1944 késő őszén sikerült megszöknie. Budapesten a Wallenberg-házban talál állást és menedéket. Itt érte meg a nyilas-uralom végét.

1945-től újra publikálhatott, de 1949-ben kizárták az Írószövetségből. 1947-ben írta Heliáne című szatirikus regényét, amelyet az új, kommunista hatalom zúzatott be (néhány példány megmaradt). Verseskötete Liturgikon címmel jelent meg, ebből nem lett baja, de 1950-ben két és fél év börtönre ítélték tiltott határátlépés miatt. "Egész határ határvadász üldözte a Határt" - írta ezután magáról. Horthyék után Rákosiék is lecsukatták.

Szabadulása után építészmérnökként működött és angol, német, orosz, francia és spanyol nyelvből műfordított, bár e nyelvek nem mindegyikét bírta teljesen. Huxley, Határ és Márai - sorolta fel Keszi Imre a kártékony burzsoá irodalom képviselőit. Egy másik kommunista kultúrpolitikus, Király István "iránykritikában" ítélte el működését, ez egyenlő volt az elhallgattatással. 1956-ban emigrált, 1957 óta Londonban, Wimbledonban élt. 1957-76 közt a BBC magyar adásának munkatársa volt, s 25 évig tanított angol diplomatákat magyarra a brit külügyminisztérium megbízásából.

Majd minden műfajban alkotott, célja a műfaji határok elmosása volt. Színművei közül említendő a kilencrészes Golghelógi misztériumjáték (1976), mely filozófiai eszközökkel beszél a világban uralkodó sátánról és a "sánta korongolóvá degradálódott" istenről. A kétrészes Mangún parabolikus tragédia, mely bemutatja, hogy a zsarnok iránti feltétlen hűség hogy vezet el a kegyvesztettséghez és bukáshoz. Számos kisebb jelenetet, rádiójátékot és mesejátékot, összesen vagy negyven színművet írt. Magyarországon három darabját mutatták be, 1987-ben a Patkánykirályt, 1989-ben a Jézus krisztus születését, 1992-ben az Elefántcsordát.

A Heliáne a swifti utazóregény és szatirikus, szürreális utópia hagyományát elevenítette fel, Az őrző könyve (1948) nagyívű történetfilozófiai parabola, melyben baloldali szimpátiáival szakít. Az 1953-as Anibelt itthon írta, de ez is Angliában jelent meg. A regénytrilógia vallomás a nőkhöz, de az ötvenes évek Magyarországának kíméletlen tablója is. A Köpönyeg sors (Juliánosz ifjúsága, 1985) ókori témájú, történelminek álcázott lélekrajzi regény, mely szabadon bánik a tényekkel. A fontos ember (1989) szatirikus körkép az emigrációban élő magyarok kisszerű és nevetséges viszályairól, harcáról az érvényesülésért. Verseiben érvényesül leggazdagabban a magyar nyelv könnyed, bravúros kezelése.

Filozófiai munkásságát az irodalomnál fontosabbnak tartotta. Főleg történetfilozófiai és ismeretelméleti kérdéseket kutatott, e téren inkább konzervatív, bár ateista, világpolgár s individualista.

Háza, a Hongriuscule évtizedek óta a magyar ösztöndíjasok zarándokhelye volt. Határ Győző az avantgárd klasszikusa volt, könyvei nem könnyű olvasmányok, nem a tömegek szerzője. Hatalmas életművét építészi, kormány-szakértői és rádiós tevékenysége mellett alkotta. A magyar nyelv virtuózaként nevetségessé tette a népi-nemzeti dagályt, s elmarasztalta a hazai önsajnálatot, lassúságot és provincializmust.

Emigrációja után először 1983-ban jelent meg írása a régi Mozgó Világban. Hazája 1991-ben ismerte el tevékenységét Kossuth-díjjal, 1994-ben a Széchenyi Akadémia, 2001-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották, ugyanebben az évben Márai Sándor-díjat kapott. 1996-ban Quasimodo-díjjal tüntették ki. 2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.