Az én korlátlan szabadságát hirdető hős először a Theater an der Wien pódium-előadásában, majd a Magyar Telekom Zenekar hangversenyén kelt életre a Művészetek Palotájában. Most a Vox Artist rendezi a produkciót. Alapítója, Horváth Ádám basszbariton játssza a címszerepet a koncertszerű előadásban.
Leporellót a bécsi Staatsoper és más jelentős európai operaházak sztárja, Ferruccio Furlanetto alakítja, aki tavaly már járt a palotában Verdi Requiemjének egyik előadásán.
Polgár László az Erkel Színházban alakította Leporellót 1982 októberében. Most a Kormányzót énekli.
Mellettük Donna Anna, illetve Donna Elvira szólamát a két kitűnő magyar énekesnő, Fodor Beatrix és Meláth Andrea formálja meg. Don Ottavio szerepében Daniil Shtoda, Mazettóként pedig Hábetler András mutatkozik be. Zerlinát Keszei Bori alakítja, akit 2003-ban szerződtetett a bécsi Staastsoper.
A Don Giovannit Győriványi-Ráth György vezényli.
Világsztárok lépnek fel a Művészetek Palotájában
A Mozart-év végéhez közeledve, hétfőn este harmadízben hangzik föl a szerző talán legizgalmasabb operája, a Don Giovanni a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ahol ezúttal két igazi világsztárral találkozhat a magyar közönség: Ferruccio Furlanettóval és Polgár Lászlóval.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar a Vidéki prókátorral találkozott
Puzsérék is megnevezték az elnökjelöltjüket
A Szemlélek Fabiny Tamást ajánlja államfőnek
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Benyújtotta az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot a kormány
Országos vizsgálat indult a kórházban hagyott kisgyerekek ügyében
Elhunyt a „trollkodó” filozófus, aki 14 évesen verset írt Nagy Imréék kivégzéséről
Ludassy Mária 82 éves volt.