Az intézet korábbi vezetője, Bogyay Katalin június óta a tárca nemzetközi ügyekért felelős szakállamtitkára. Takács Ildikó az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, illetve a CEU-n végzett, de szerzői jogi, illetve filmes produceri tanulmányokat is folytatott. Kinevezése előtt az InterCom Nemzetközi Kommunikációs Szolgáltató Zrt. igazgatósági tagjaként dolgozott. Korábban a Miniszterelnöki Hivatal Területfejlesztési Államtitkárságán volt tanácsadó (2002-04), azt megelőzően pedig többek között a 20th Century Fox-nál is megfordult, ahol filmojogokkal és értékesítéssel foglalkozott (1999).
Bemutatták a londoni magyar kultúrintézet új vezetőjét
Takács Ildikó irányítja február 15-től a Londoni Magyar Kulturális Központot - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter kedden Budapesten.
Orbán formális és informális befolyása még soha nem volt olyan alacsony a Fideszben, mint most
Orbán: Az új politikai rendszer illegitim
Vitézy Dávid bemutatta, hogyan rakná rendbe a vasutat, a 3-as metró meghosszabbítását is megígérte
Videó: Leköpték Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron
A miniszterelnök szerint lehet, hogy Lázár János ezért nem vonatozott.
Magyar Péter nem jelenti fel a férfit, aki leköpte
Tényi István máris feljelentést tett a Magyar Pétert leköpő férfi ellen
Az MVM adta az új titkosszolgálati főnököt
A Magyar-kormány a szerencsének és Nagy Mártonnak is köszönheti a júniusi költségvetési többletet
„Nagyon pontos ütések voltak, nem véletlen mozdulatok” – az ukrán pénzszállítók vallomásukban idézték fel a TEK-ben töltött fogságot
Laczó Adrienn az államfőjelöltségről: Ha konkrét felkérést kapnék, fontolóra venném
A volt bíró úgy érzi, vannak nála ismertebb, szélesebb körben elfogadottabb emberek is a feladatra.