Vörös Miklós szociológus, kulturális elemző az eddigi véleményekhez szól hozzá. A vitát az indította itt a hvg.hu kultúra rovatában, hogy miközben sokat hallani arról, hogyan akarja a főváros saját fenntartású színházainak támogatását csökkenteni, szinte semmilyen nyilvános diskurzus nem folyik arról, hogy ezzel párhuzamosan milyen szerkezeti változások kellenének a kulturális intézményrendszerben.

Talán égetőbb kérdés e percben a kórházreform, pedig – nem túlzás állítani – az alapkérdés hasonló. Azaz: milyen szolgáltatást finanszírozzunk közpénzből? Mit és mennyiből támogassunk? Az egész jelenlegi hazai reformdialógus egyik sarokköve a közpénz és a magánpénz aránya az egyes területeken. Érvényes kérdés ez a kultúra területén is, s közben a színházi vita már rég nem csak a színházakról szól, hanem a kulturális szisztéma egészéről.

Szabó György, a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatója a hvg.hu-n publikálta dolgozatát, amelyben a budapesti színházi térkép radikális újrarajzolására tesz javaslatot. A kulturális minimum meghatározása után az ingatlanok felhasználását és a hozzájuk rendelt támogatást javasolja újragondolni. A közgaszdász-kultúraszervező szemével készült javaslatot az egykori kulturális alpolgármester, Marschall Miklós kritizálta több ponton. A szerepek és pénzek újraosztása helyet finomhangolást javasol: azaz a főváros kössön mindenre kiterjedő pontos szerződéseket a színházaival és keményen tartassa is be ezeket.

Vörös Miklós dolgozatában (Verseny a közpénzből és a közpénzért), amelyet a hvg.hu-n letölthetővé tettünk; most visszamegy az alapelvekig. Fontosnak nevezi az esélyteremtést: az új alkotók bevonását a kulturális piacra és új, közösségi kulturális színterek megnyitását. Közben javasolja az erősebb projekttámogatást, a „falakba beépülő” intézményfenntartás rovására. A nemzeti intézmény-státusz rendszeresen felülvizsgálatát: ebbe a kivételes körbe ne csak bekerülni lehessen, hanem ki is esni abból.

Noha – mint írja – sokan bírálják a pályázati rendszert, mert a kulturális oligopóliumok szimbolikus súlya és személyes lekötelezettjei a nagy kulturális intézmények projektjeit hozzák helyzetbe a kicsikkel, az alternatívokkal szemben, mégis a pályáztatás szélesítését javasolja. Közben azonban az ellenőrzés, a monitoring erősítését, a közpénz elköltésének szigorúbb számon kérését.

Kitér a forrásteremtésre is. Mint ismeretes, Kóka János gazdasági miniszter felvetette a brit modell hazai bevezetését, azaz az állami szerencsejáték-bevételek kulturális célú felhasználását. Vörös szerint ez más, eddig finanszírozott területektől venné el a pénzt, s egy új típusú kulturális célú lottó vagy a mobiltelefon-használat profitja egy százalékának bevétel-generáló hatására vonatkozó tanulmány pedig ugyanakkor még nem áll rendelkezésre. De felveti, hogy a köz- és magán-partnerségi (PPP) konstrukciókban megvalósuló kulturális beruházások esetén is ki kellene kötni, hogy a magánbefektető a számára az állam által fizetett bérleti, lízing- vagy rendelkezésre állási díjat is forgassa vissza a kultúrába: nyújtson belőle szponzori támogatást valamely kulturális termék számára.

Olvassa el a színházi vitánk újabb hozzászólójának cikkét!