A színház létesítése egy három ütemből álló projekt második szakasza - mondta Májer János, a város polgármestere, emlékeztetve arra, hogy az első ütem Tokaj egykori zsinagógájának kulturális és konferenciaközponttá alakítása volt.
A világörökség részeként számon tartott Tokaj-hegyaljai borvidék központja a térség kulturális-turisztikai vonzerejének növelését látja a színház megépítésében - hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: a Farkas Pál építész által tervezett létesítmény alkalmas lesz nemzetközi szintű konferenciák, rendezvények lebonyolítására is.
A színház épülete a település kialakult, hagyományos építészeti kultúrájához igazodik, harmonizálva a tavaly átadott, felújított zsinagóga tömegével és karakterével - közölte a polgármester. A kulturális és konferenciaközpont szomszédságában épülő, 2500 négyzetméter alapterületű, háromszáz néző befogadására alkalmas színház csaknem egymilliárd forintos beruházásának kétharmadát uniós forrásokból fedezi a város, a többit a központi költségvetés állja.
Bajnai Gordon új színház alapkövét rakta le Tokajban
Paulay Edéről, a XIX. században, Tokajban született neves színházi rendezőről, a Nemzeti Színház egykori direktoráról nevezik el a Tokajban megépítendő új színházat, amelynek alapkövét pénteken helyezte el Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos és Szabó György, az észak-magyarországi régió fejlesztési tanácsának elnöke.

Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Schmidt Mária: "Évtizedekkel ezelőtt fel kellett volna venni Ukrajnát és Oroszországot az unióba"
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Fleck Zoltán kijelentései miatt tiltakozik a köztársasági elnök
„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Egy részeg magyar férfi késsel támadt gyerekekre Bécsben
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.