Bár érezni lehetett, hogy még nyár van, a szabadságok, utazások ideje, a néhány száz műgyűjtő, műértő, érdeklődő jól érezte magát a képzőművészet, az antikvitás és a zene közegében, és látnivalóan olyan közönséget is vonzott az utcai forgatag, amelyik most találkozott először a kortárs galériák kínálatával.
A legnagyobb érdeklődés Martyn Ferenc (1899-1986) Magyarországon még be nem mutatott műveit kísérte. Martyn ugyanis 1926 és 1939 között Franciaországban élt és dolgozott. Hazatérését a második világháború kényszerítette ki. Festményeit, rajzait hátrahagyta a francia-spanyol Marie-Louise Rigaudiazra bízva, aki negyven éven át féltve őrizte egy Párizs-közeli kis faluban. A festő monográfusa, Hárs Éva talált rá az ifjúkori jó barátra és a képekre, negyven évvel később. Tíz nagyméretű, jelentős művészettörténeti értéket képviselő olajképpel és vöröskréta rajzzal most, a Körmendi Galériában találkozhat elsőször a nagyközönség.
Magyar és franciaországi magyar művészek grafikáiból válogat az Erdész - Makláry Fine Arts galéria Mesterrajzok kiállítása. Ebben a műfajban ez a második tárlatuk, s Makláry Kálmán elmondása szerint még három kiállításra való anyaguk van olyan mesterektől, mint Egry József, Derkovits Gyula, Aba Novák Vilmos, Scheiber Hugó, Szóbel Géza, Kolos-Vary, Bíró Antal, Beöthy-Steiner Anna, Kádár Béla, Ország Lili, Rozsda Endre.
A Múzsa Galéria a közelmúlt, a 70-es, 80-as évek festészetét, grafikáit idézi Erdély Miklós, Würtz Ádám, Frey Krisztián, Méhes László, Lakner László, Kokas Ignác, Schéner Mihály, Sváby Lajos műveivel.
A Műgyűjtők éjszakájára nyílt meg a Pintér Sonja Kortárs Galériában a groteszk szobrok mesterének, Lóránt Zsuzsannának a kiállítása, míg az Építész Galéria Csák Máté festményeit, rajzait, fotóit kínálja a látogatóknak.
Öt új tárlat a Műgyűjtők éjszakáján
Húsz galéria és régiségkereskedés részvételével rendezték meg az ötödik Műgyűjtők éjszakáját csütörtökön Budapesten. Este hét órától egymás után nyíltak a kiállítások, egy utcai sátorban szólt a zene, egy galériában élő koncertet rendeztek, odébb kávézók, borozók csábították a vendégeket, és éjfélig nyitva voltak a kortársművészeti galériák, a műkereskedések a Falk Miksa utca elején.

„Magyar Péter gazdáival érdemes Orbán Viktornak vitáznia” – videó a kormányinfóról
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Kormányinfó: Novák Katalin közpénzből vett fürdőköpenye belefér, Ruszin-Szendi fürdőruhája nem
Méghogy nincs itt növekedés? Elég megnézni az árakat – a HVG bevásárlókosara 14,5 százalékkal drágult egy év alatt
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Az oroszok azt állítják, 16 hónap után elfoglalták Csasziv Jar városát
Újra áttörte a gátat Parajdnál a Korond-patak
Bevált Trump fenyegetése, az indiai állami olajfinomítók leálltak az orosz olaj vásárlásával
Mindenki rémálma: összeomlott egy vidámparki extrém körhinta Szaúd-Arábiában (videó)
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.