Mellár Tamás: Bezárult a kör, csapdában a magyar gazdaság
Elég megnézni a 2025-ös év első negyedéves számait és láthatjuk, nincs semmi túlzás ebben az értékelésben.
© www.verzio.ceu.hu |
A „guru” pár éve azt vette a fejébe, hogy találomra bármely jelentkezőből karizmatikus politikust állít elő: ezt a folyamatot kíséri figyelemmel Marcel Lozinski rendező a kamerájával, meg a demokráciáért aggódó, okoskodó riporterével. A jelentkezés előre meghirdetett napján sorban érkeznek az érdeklődő politikusjelöltek. Rövid bemutatkozásuk alatt kiderül, hogy a „guru” egyáltalán nem tud akárkiből politikust faragni, a jelentkezők bénábbik részét ugyanis lazán hazaküldi. Tucatnyi emberrel kezdődik meg a „képzés”, aztán a végén egy marad. Közben három év telik el, s a jelölt(ek) megtanulnak demagóg módon ordítozva semmit sem mondani.
Gátlástalan demagógia ez, veszélyben a demokrácia – halljuk erre az egyik oldalról, de igazából nem tudunk megijedni. Vicces, hogy média- és képernyőképességet tanít egy olyan fószer, akihez hasonlóan slampos palik csak Pesten bukkannak fel, máshol nem.
A médiaképesség alapeseteit persze egyáltalán nem ördöngösség megtanulni, ezeket jóformán minden politikai iskolában oktatják. Szó sincs arról, hogy politikusokat képezne a „guru”. Beszélni és szerepelni tanít meg olyan elképzelés és életcél nélküli fiatalokat, akik egyébként egy gyorsétterem pultjánál találnának csak munkát. (Ez néha az itthon őshonos kocsmáros-polgármesterekre is ráférne, szó, mi szó.)
A dolog első blikkre olyasféle médiahekknek tűnik, mint amilyenekkel Dezső András kollégánk szokott szabadidejében szórakozni (lásd lakodalmas dalszövegíró tanfolyam, gyógyító webgömb, kongói magyar törzs). Talán a Fókuszba beférne egy riport erejéig a falusi királycsináló, mint a médiatanácsadók Gyurcsok Józsefje. Ez a műsor sem jött volna létre, ha nincs ott a kamera.
A „guru” kifejezetten komikusan fest a kamera előtt, gesztusaiban annyi a határozottság, mint az első szabad magyar parlamenterek közül boldogult Csengey Dénes félszeg mozdulataiban volt. Populista városjárást rendez aztán diákjainak megafonnal. Közben a fiatalok észreveszik, hogy bármit kiabálnak, a tömeg skandálja velük együtt. „Induljunk!”, adják ki a jelszót, s a tömeg magától indul. (Toroczkai László vajon szintén a „gurunál” leste el a szakma fortélyait?)
Közben záporoznak a cinikus mondatok (legyél jóban a legrosszabb bulvárújságíróval; gyárts mítoszt magadról; szervezz mozgalmat, s állj az élére; és így tovább), s szállingóznak haza a jelöltek. Futóbolondként, vásári kikiáltóként mégsem lehet komolyan politizálni. Félelmet nem keltenek, bakikészségük megejtő. Egy legény marad csak, nem áruljuk el, mi lesz vele, a kedves olvasó nézze meg a filmet.
Persze, hogy a lengyelek viccet csinálnak a demokráciából, de ennek nálunk is felettébb nagy hagyománya van. Mégiscsak közelről láttunk két ciklusnyi kisgazda minisztert, hát miről beszélünk? Éppen annyira nem politikusok ők, mint a pincérek, akik nem tudnak felszolgálni, a rendőrök, akik nem tartanak rendet, meg a tanárok, s zsurnaliszták, akik oktatni, meg írni nem tudnak.
A főszereplő fiatalember legelső bemutatkozásakor a politikához a pénzt, a hatalmat és a népszerűséget kapcsolta. Egyedül ő maradt talpon. És a mai magyar politikusifjúságot vajon nem ugyanez motiválja?
Schmidt Ferenc
Marcel Lozinski Hogyan készül? című dokumentumfilmjét 2007. november 7-én szerdán 16 óra 15 perckor vetítik a Toldi mozi Kistermében.
