Delly Rózsira emlékeztek a Magyar Állami Operaházban

Delly Rózsira emlékeztek 95. születésnapja alkalmából pénteken a Magyar Állami Operaházban. A 2000-ben elhunyt művésznő lánya, Forgács Júlia operaénekes és férje, Vámosi Zoltán egy Delly Rózsit ábrázoló festményt adományozott a dalszínháznak az évforduló tiszteletére.

  • MTI MTI
Delly Rózsira emlékeztek a Magyar Állami Operaházban

A fejléc szövege
Delly Rózsi 1912-ben született Budapesten, tanulmányait Székelyhidi Ferenc tanítványaként végezte a Zeneakadémián. 1949-53 között a Gördülő Operával vidéki településeken léptek föl a MÁV
Szimfonikusokkal.
 1947-ben beugrással mutatkozott be a MÁO-ban, Santuzzát énekelte
a Parasztbecsületben. Hamarosan a színház vezető drámai szopránja
lett: évtizedeken át ő volt az egyetlen Wagner-heroina. 
 
Gáspár Anni képe, amely mostantól - a házaspár letétjeként - az operaház Székely Bertalan termében látható, Izolda szerepében ábrázolja Delly Rózsit, a Magyar Állami Operaház (MÁO) örökös tagját. A megemlékezés is egy olyan 1960-as hangfelvétellel kezdődött, amelyen Wagner Trisztán és Izoldájának női főszerepét énekelte Delly Rózsi, Ferencsik János vezényletével. A Nádasdy Kálmán rendezte egykori előadást, amelyet abban az időben a bayreuthi produkciókat is fölülmúló színvonalúnak nevezett a kritika, felidézte Szőnyi Olga is.
 
A Liszt-díjas operaénekesnő, aki akkor Branga:ne szólamát énekelte, arról beszélt, hogy a próbákon hatalmas munkát követelő rendezőre sosem panaszkodott Delly Rózsi, hiszen a műfaj megszállottja volt. Ezt hangsúlyozta Szinetár Miklós címzetes főigazgató is. Kovács János első karmester elmondta, hogy pályakezdőként,
1973-ban találkozott az énekesnővel, aki igazi barátként segítette őt, a házzal akkor még csak ismerkedő fiatal karmestert. "A nagy Wagner-hősnőket páratlan erővel megszemélyesítő Delly Rózsi emlékéhez úgy leszünk méltók, ha elérjük azt a magas művészi színvonalat, amelyet ő képviselt" - hangsúlyozta Kovács János.
 
Uzoni Mária, aki a dalszínház munkatársai nevében szólalt fel, úgy emlékezett Delly Rózsira, mint aki nem tudott a ház nélkül élni. Nyugalomba vonulása után is gyakran benézett egy kávéra, és jelen volt minden premieren - idézte fel a protokolltitkár. Vass Lajos főigazgató az évforduló jelentőségét hangsúlyozva kiemelte, hogy az Opera folytatni kívánja azt a rendkívül értékes munkát, amelyet Delly Rózsi és a hozzá hasonló nagy elődök megalapoztak. Forgács Júlia az ünnepségen örömét fejezte ki, hogy édesanyja a festmény révén "beköltözhetett" a házba, amelyet oly odaadóan szolgált.
 
 
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.