Philip K. Dick. Adaptáció © AP

Meg kellene ölnöd és utána az autómba szíjaznod ahhoz, hogy Hollywood közelébe menjek - formált véleményt az álomgyárról egy 1980-as interjújában a 25 éve elhunyt Philip Kindred Dick sci-fi-író. A sokak által e műfajban a 20. század legjobb amerikai szerzőjének tartott Dick (aki egyik kritikusa szerint "a legjobb sci-fi-író, bármelyik galaxisban") majdnem ennyire ódzkodott művei filmre vitelétől is, a legelső hollywoodi adaptációhoz - az 1982-ben bemutatott Szárnyas fejvadász című Ridley Scott-opushoz - csak hosszas unszolás után adott engedélyt. Attól tartott ugyanis, hogy az Alien-sorozat nyitódarabjával korábban a nemzetközi élvonalba berobbanó Scott szokványos akciófilmet rendez az 1968-ban publikált, Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényéből. Nem így történt, sőt, a tudományos-fantasztikumot gnosztikus filozófiával elegyítő - egész életében filléres gondokkal küszködő - író, ellenérzései dacára, sokat köszönhet Hollywoodnak. Lelkes, ám szerény olvasótábora ugyanis csak a halála után beindult filmadaptációknak - köztük az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült Emlékmásnak (1990) vagy a Steven Spielberg jegyezte Különvéleménynek (2002) - köszönhetően duzzadt világméretűvé.

A legújabb ötlet, hogy műveinek adaptációi után az író alakja is feltűnjön a vásznon - legalábbis ezt tervezi a részben örökösei által alapított produkciós cég Dick születésének jövőre esedékes 80. évfordulójára. Mi tagadás, a sci-fi-szerző élete valóban filmvászonra kívánkozik, már csak azért is, mert előszeretettel mintázta saját magáról regényhőseit és szőtte írásaiba élete eseményeit. A pszichés zavarokkal és drogproblémákkal is küszködő szerző Kamera által homályosan című regénye alapján tavaly bemutatott, Richard Linklater rendezésében, élő szereplőkkel felvett - ám egy különleges animációs eljárással rajzfilmmé alakított - opus például akár életrajzi filmként is értelmezhető. A történetben egy hasadt személyiségű FBI-ügynök egy új, hallucinogén drog terjesztőjeként beépül az alvilágba, ám a szer rabjává válva összemosódnak tudatában párhuzamos személyiségei, és saját maga ellen kezd nyomozásba.

Külön érdekesség, hogy az FBI-motívum is önéletrajzi elem. Az 1970-es években az író meggyőződéssel hitte, hogy szövetségi nyomozók megfigyelik. Gyanúja nem volt alaptalan, mivel a szintetikus drogok használatán kívül Dick évtizedek óta szimpatizált a kommunista párttal, és felemelte szavát a vietnami háború ellen. De ha másért nem, az FBI-nak azért is dossziét kellett nyitnia róla, mivel rendszeresen küldött leveleiben náluk mószerolta be írótársait - a Dicket egyébként nagyra tartó Stanislav Lem lengyel sci-fi-királyt például KGB-ügynöknek titulálta egy 1974-es levelében.

Feljelentéseit azonban rajongói - a hivatalosan sosem diagnosztizált - paranoid skizofréniájának tudják be. Ami azért is érthető, mivel éppen ez (a műveiben rendszeresen megjelenő paranoia, a valóságosnak hitt dolgok megkérdőjelezése) az, ami a kortársak által "az amerikai Kafkaként" aposztrofált Dick írásait annyira különlegessé teszi - állítja egyik tanulmányában Carl Freedman, a Yale Egyetem irodalomprofesszora. Az író életét végigkísérő szorongás egyébként gyermekkoráig vezethető vissza: csecsemőként meghalt az ikertestvére, szülei korán elváltak, családi körülményei rendezetlenek voltak (ötször vált el), mindezek pedig az íróra rohamszerűen törő elszigeteltségérzés mellett különböző pszichoszomatikus társtüneteket is kiváltottak. Egy nyelési zavar miatt például képtelen volt nyilvános helyen étkezni.

A jövőre beígért életrajzi mozitól egyébként sokan azt várják, hogy fényt derít az író életével kapcsolatos néhány sötét foltra is. Nem egyértelmű például, hogy híres víziója, amely 1974-től írt vaskos naplójának, a tízezer oldalas Exegézisnek és utolsó regényeinek megírására késztette - és ami miatt úgy képzelte, hogy valamely istenséggel áll kapcsolatban -, vajon fokozatosan kiteljesedő elmezavarának, netán a kábítószer hatásának tudható-e be. A Dick-mozi gyártói mindenesetre fogadkoznak, hogy a harmincéves alkotói munkássága alatt másfél száz novellát és 36 regényt produkáló szerzőnek elsősorban a személyiségére koncentrálnak majd.

Kérdés, hogy az 1963-ban Az ember a fellegvárban című regényéért a sci-fi-irodalom legrangosabb kitüntetését, a Hugo-díjat besöprő Dick mit szólna mindehhez. Igaz ugyan, hogy a regényei adaptációját már meg nem érő szerző 1980-ban tett, a hollywoodi mozit bíráló idézett kijelentését részben módosította, amikor úgy méltatta a Szárnyas fejvadász munkakópiájának általa látott húsz percét, hogy az sikeresen tükrözi az eredeti regény szemléletét, a savas eső áztatta, négyszáz emeletes házakkal telezsúfolt Los Angeles látványa pedig egyenesen lenyűgözte - derül ki Paul M. Sammon Fekete jövő: a Szárnyas fejvadász készítése című könyvéből. (Ám az is igaz, hogy közben a főhőst alakító Harrison Fordról azt feltételezte, hogy meg akarja őt ölni.)

A kritikusok által azóta is a legjobbnak kikiáltott első Dick-adaptáció amúgy annak idején csúfosan megbukott a pénztáraknál, s csak az egy évtizeddel később bemutatott rendezői változat tette kultuszfilmmé. Az első verzió csak nyomaiban adja vissza a regény mondanivalóját, mivel a producerek nyomására az elkóborolt emberszabású robotokat, az androidokat rendelésre gyilkolászó, ám saját ember mivoltában is kételkedő fejvadász történetét a rendező több ponton módosította, például úgy, hogy happy endet kanyarított a sötét tónusú történetnek.

Az író halálának idei, 25. évfordulójára Az aranyember című 1954-es novella alapján forgatott - az USA-ban a napokban bemutatásra kerülő - Next (Következő) című filmet időzítették. A tisztelgés azonban, meglehet, felemásra sikerül, mivel a jövőbe látó főhős (Nicolas Cage) - a szinopszis szerint - egyebek mellett arra használja különleges képességét, hogy megakadályozzon egy Los Angelest fenyegető terrorcselekményt. Az eredeti novellának ugyanakkor ezzel éppen ellentétes az üzenete, ebben ugyanis az "isteni szépségű" aranyember menekül a hatóságok elől, mivel a karhatalom az emberiség érdekében ki akarja iktatni az embernél erősebb mutáns faj egyedeit. Dick annak idején az 1950-es évek amerikai sci-fijében igencsak divatos, mutáns tematikájú novellák sematizmusát kívánta megtörni, mivel azokban e lények mindig pozitív (vezető) szerepekben tűntek fel. "Azt akartam megmutatni, hogy a mutáns nem szükségszerűen jó, legalábbis az emberiség zömének, azaz nekünk, hétköznapi embereknek, és egy olyan mutánst kívántam ábrázolni, aki nem vezető, hanem le-lecsap, mint egy bandita" - fogalmazott húsz évvel a megjelenés után. Az évfordulóra adaptált mozi így aztán - épp a lényegi gondolatok átfazonírozásával - tökéletesen visszaigazolja Dick egykori ódzkodását az álomgyári iparosoktól.

SCHREIBER ANDRÁS