A kiállítást óriási érdeklődés kísérte: két és fél nap alatt összesen 35 ezren tekintették meg. Az öt kötetből álló, összesen 10 kilogramm súlyú katalógusból 9000 darab készült, amelyeket azonnal el is kapkodtak, noha a díszdobozos kiadványt 200 euróért árulták. Az aukción kínált 733 tétel összértékét 200–300 millió euróra becsülték. A három nap alatt megtartott hat árverés során a tételek 95,5 százalékát sikerült értékesíteni 373,5 millió euró értékben, ezzel a Saint-Laurent–Bergé-kollekció lett az idáig legdrágábban eladott magángyűjtemény, megdöntve az 1997-es New York-i Sally és Victor Ganz-féle 163 millió eurós rekordot. A bevétel egyik fele egy AIDS-kutatásokat végző alapítványt hivatott támogatni, a másik felét pedig az Yves Saint-Laurent–Pierre Bergé alapítvány kapja, amely a divattervező 5 ezer ruhamodelljét, 15 ezer kiegészítőjét és nagy számú terveit őrzi, valamint különféle kiállításokat szervez.

Zsolnay kerámia az aukcióról Nem szisszent fel senki © Műértő

Pierre Bergé és Yves Saint-Laurent kapcsolata 1958-ban kezdődött, 1972-ben költöztek a rue de Babylone-i lakásba, ekkortól foglalkoztak műgyűjtéssel. Bár Bergé négy évvel később elköltözött a rue Bonaparte-ba, ez annyit jelentett, hogy a gyűjtemény két helyen gyarapodott. Darabjait Saint-Laurent és Bergé közös tulajdonnak tekintette, hiszen a műveket mindig teljes egyetértésben vásárolták. Alain Tarica párizsi–genovai műkereskedő, akitől a pár az évek során a legtöbb festményt vette, úgy emlékszik vissza, hogy 40 év alatt egyetlenegy képre mondtak nemet, különben minden alkalommal legfeljebb öt perc alatt döntöttek. A párosnak így közel fél évszázad alatt az egyik legnagyszerűbb európai magángyűjteményt sikerült létrehoznia.

Yves Saint-Laurent 2008 júniusában bekövetkezett halálát követően Pierre Bergé úgy döntött, hogy mivel nem képes finanszírozni egy múzeum megépítését, csaknem a teljes gyűjteménytől megválik. Az árverezés mellett döntött, mivel mindig azt vallotta, hogy a műtárgyak nem tartoznak senkihez, az a „normális életútjuk”, ha gyűjtőtől gyűjtőig vándorolnak.

A műveket az 1889-es világkiállításra épült Grand Palais 13 500 négyzetméteres alapterületén mutatták be 14 helyiségben, amelyeket ez alkalomra a kiállított mesterek munkáiról neveztek el. Igazi különlegessége volt a bemutatónak a manierizmus korának főúri kincstáraihoz hasonlóan kialakított Schatzkammer, ahol túlnyomórészt XVII–XVIII. századi kámeákat, ékszereket és különféle ritkaságokat lehetett megtekinteni.

A hatrészes maratoni aukción naponta mintegy 1600 főnyi közönség jelenlétében nyolc árverésvezető tartotta a kalapácsot, és száz telefonon várták a liciteket.

Az első napi modernfestmény-árverés 206 millió eurót hozott, így a gyűjtemény összértékének alacsonyabb becsült értékét már a kezdet kezdetén sikerült meghaladni. A legdrágábban eladott festmény Matisse 1911-es Kankalinok kék és rózsaszín terítőn című olajképe volt. A három licitáló közti harcból a teremben tartózkodó New York-i kereskedő, Franck Giraud került ki győztesen, aki a várt összeg kétszeresét, 36 millió eurót ajánlott a műért.

A legmagasabb árat, 25–30 millió eurót Picasso 1914–1915-ben festett Hangszerek asztalkán című olajképéért remélték. A művésznek ebben a két évben készült, tucatnyinál is kevesebb kubista festményét múzeumi gyűjtemények őrzik, az aukcionált darab mégsem talált vevőre, így visszavonták. Brancusi Mme L. R. című, fából faragott szobráért 15–20 millió eurót vártak, ez az árverés második legdrágább leütéseként és a művész eddigi aukciós rekordját megdöntve végül járulékokkal együtt összesen 29 millióért kelt el. Az 1914–1917 között készült, Léonie Ricou-t ábrázoló alkotásnak Fernand Léger volt az első tulajdonosa, a Laurent–Bergé páros 1970 körül vásárolta a Tarica galériában. Ez volt gyűjteményük egyik első darabja.

Ezen az árverésen hét világrekord született: Marcel Duchamp 1921-es parfümös üvegére, amelyen Rrose Sélavy portréja látható, két amerikai licitált, akik hosszú évek óta vártak egy ilyen példány felbukkanására. Hosszú és elszánt küzdelmük eredményeképpen végül a becsült ár ötszöröséért, 9 millióért cserélt gazdát a Belle Haleine – Eau de voilette nevet viselő üvegcse. Piet Mondrian műveivel legfeljebb kétévente találkozhatni árveréseken; ez alkalommal egyetlen este alatt öt is látható volt, s 21 millió eurós leütésével egy 1922-ben festett, Kompozíció kékkel, pirossal, sárgával és feketével című olajkép bizonyult a legértékesebbnek.

A második napon a négy órán át tartó XX. századi iparművészeti árverés 59 millió eurót eredményezett. Eileen Gray 1917–1919 körül tervezett egy sárkányos fotelt Suzanne Talbot divattervező részére, amelyet most a párizsi Vallois galéria vásárolt meg egy görög kliense számára – a becsült ár tízszereséért, 21,9 millió euróért. Eckart Muthesius 1930-ban készített állólámpapárosáért, amely az indore-i maharadzsa palotájának hallját díszítette, 2,5 millió eurót fizettek. Miklós Gusztáv két, pálmafából készült, leopárdbőrrel kárpitozott ülőkéje a várt 2-3 millió eurónál kicsit kevesebbért, 1,7 millióért kelt el, de így is megdöntötte a művész eddigi rekordját. Csáky József 1921-es, kétféle címen is (Figure, illetve Abstraction) ismert reliefje iránt is nagy volt az érdeklődés: négy telefonos és ugyanennyi jelenlévő licitálása eredményeképpen végül a várt 30–40 ezer euró közel háromszorosát, 145 ezer eurót hozta. Első tulajdonosa Léonce Rosenberg, a párizsi Galerie de l’Effort Moderne tulajdonosa volt, akivel Csáky az I. világháború után ismerkedett meg.

Minotaurosz szobor Nagyot néztek © Műértő

Az ezüstgyűjtemény értékesítéséből is világrekord született: a 110 tétel minden darabja vevőre talált, összesen 19,8 millió euró értékben. Ebből 6,1 milliót tettek ki a Nagy-Britanniában a XVIII–XIX. század folyamán uralkodó Hannover-ház egykori tulajdonából származó serlegek. Az együttes tizenkét aranyozott ezüst díszserlegből, egy nautilus csigaházból készített serlegből és egy asztali díszkútból áll. A legdrágábban eladott darab az osterodei Christophe Uder ötvösmester műve, egy aranyozott ezüstből készült négyszeres ananász (régi magyar szóval szőlyőfő) serleg, amelynek szára az Ádámnak almát nyújtó Évát ábrázolja. Két, Magyarországról származó, jellegzetes vésett díszítése miatt gyapjas, illetve cápás pohárnak nevezett ezüst ivóedény is felbukkant ezen a napon. Az 1627-ben készült, ZG ötvösmester fémjelét viselő, aranyozott ezüst gyapjas pohár, amelyen a vésett évszám és címer mellett Debreceni Fruzsina neve szerepel, a várt 10–15 ezer eurót megduplázva 30 ezer euróért került új tulajdonosához. Kőszeghy Elemér ötvösjegykönyve szerint 1701–1721 között mutatható ki a nagyszebeni Johannes II Ongjert, akinek 1710 körüli, cápázott díszítésű, szintén aranyozott ezüstpohara az 5–8 ezer eurós remélt összeget jócskán átlépve végül 31 ezer euróig vitte.

A régi festmények és rajzok árverése 22,2 millió eurós összleütést ért el. Cécile Bernard részlegvezető szerint a kollekció jellemzője a stílusok, illetve a korszakok nagy változatossága, valamint az, hogy a gyűjtőket leginkább az emberábrázolás érdekelte – tájképeket szinte sohasem vásároltak. A tételek közt szerepelt Frans Hals férfiportréja, amely 3,5 millióért, Ingres 24 évesen festett női arcképe, amely pedig 2 millió euróért cserélt gazdát. Géricault kettős gyermekképmása, amely Alfred és Elisabeth Dedreux-t ábrázolja, 9 millió euróért kelt el.

A harmadik napon, az ázsiai és iszlám művészet emlékeit, valamint régészeti tárgyakat felsorakoztató aukción egy i. sz. I. századi egyiptomi szarkofágfedél, amelyért 50–70 ezer eurót vártak, végül 313 ezerért lett egy telefonos licitálóé. Egy vörös-aranyra lakkozott fa Buddha-szobor a XVI. századból a becsült 30–40 ezer euró helyett ugyancsak 313 ezret, egy i. sz. I. századi római, márványból faragott atlétatorzó a becsült árát megduplázva 1,3 millió eurót ért. A nap híres-hírhedt különlegessége két XVIII. századi bronzszobor volt: az a nyúl- és patkányfej, amely egykor tíz másik társával együtt Qianlong császár nyári palotájának zodiákus kútját díszítette. A jezsuita Giuseppe Castiglione rajzai nyomán mintázott bronzok darabonként 15,7 millió eurót hoztak. Az elmúlt hónapokban a kínai állam megpróbálta ezeket visszakövetelni, mivel a plasztikákat a brit–francia csapatok a második ópiumháború során, 1860-ban rabolták el a felgyújtott császári palotából, ám a francia törvényhozás elutasította a kérelmet. Az árverést követő legújabb fordulat, hogy a szobrokat megvásárló kínai műgyűjtő, Cai Mingchao kijelentette, nem hajlandó kifizetni szerzeményeit. A fizetésre egy hónap haladékot kapott. Az összleütés (a bronzokkal együtt) itt 42,8 millió euró lett.

A múzeumok elővásárlási jogukkal élve közel 13 millió eurónyi értékben gyarapították anyagukat. James Ensor A Conservatoire-ban című olajképe 577 ezer euróért, Edouard Vuillard Orgonák című festménye pedig 385 ezer euróért került a Musée d’Orsay gyűjteményébe. Giorgio de Chirico – akinek retrospektív kiállítása május végéig látható a párizsi Palais de Tokyóban – Visszatérő című olajképét a Pompidou-központ 11 millió euróért szerezte meg. A Louvre 481 ezer euróért egy XVII. századi gyémántos szelencét vásárolt, fedelén Jean Petitot XIV. Lajost ábrázoló zománcminiatűrjével. Az árverést megelőzően Pierre Bergé a Musée d’Orsay-nak egy Burne-Jones-kárpitot, a Louvre-nak pedig egy Goya-festményt ajándékozott.

A licitálók jellemzően nem spekulánsok vagy alkalmi vásárlók voltak, hanem a világ mintegy kétszáz legnagyobb gyűjtője, akiknek egyik része személyesen volt jelen vagy képviseltette magát a teremben, másik része pedig telefonon licitált. A Christie’s közleménye szerint a vásárlók 76 százaléka volt európai (ezen belül 12 százalék francia), 15 százaléka amerikai, 5 százaléka pedig közel-keleti, míg Ázsiából a licitálók 4 százaléka érkezett.

A szenzációs eredmények ellenére néhányan fanyalogtak: a Le Monde egyik cikke szerint ennél a gyűjteménynél sokkal jelentősebbek is léteznek, Franciaországban legalább három, Bázelben öt és New Yorkban körülbelül ötven, csak ezek nem – vagy még nem – eladók. Több szakértő is megjegyezte, hogy a bútorok eredeti környezetükből kikerülve már nem is tűntek annyira különlegesnek, illetve néhány közülük meglepően rossz állapotban volt. Az anyag karakterisztikus részét alkotó kristályok árverezése kizárólag negatív véleményeket váltott ki. A tizenegy tétel mindegyikét 20 ezer euró feletti áron adták el, egy fekete kvarcot például 46 ezerért – holott hasonlók a hozzáértők szerint már 500 euró alatti áron vásárolhatók az ásványkereskedőknél.

Pierre-Yves Machault párizsi műkereskedő szerint az árverésnek köszönhetően a vásárlók számára világosabbá válik, hogy a kiváló dolgok értékállók, még akkor is, ha tulajdonosuk nem Yves Saint-Laurent. Francois Curiel, a Christie’s európai vezetője szerint a siker pozitív hatása máris érezhető: több ügyfél is felvette velük a kapcsolatot azt fontolgatva, hogy áruba bocsátja műtárgyait.

A látványos leütési áraknak azonban valószínűleg nem lesz nagy hatásuk a műtárgypiacra: bár az eredet rengeteget számított (leginkább a kisebb tételek esetében), a legkvalitásosabb darabok valószínűleg Yves Saint-Laurent neve nélkül is remekül elkeltek volna. Párizs piaci helyzetét megerősítette ugyan az aukció, de az árakat valószínűleg nem fogja emelni. A legfontosabb üzenete mégiscsak az, hogy a jelentős értéket képviselő műtárgyakba mindig érdemes nagyobb összegeket fektetni – főként válság idején.

Molnár Dóra